2010. szeptember 20., hétfő

Róma


Nem szokásom televíziót, pláne sorozatokat nézni, ám néhány barátom ajánlására végignéztem a BBC és az HBO közös produkciójában készült Róma c. „teleregényt”. A nem egészen két évadot kitevő (12+10 részes) szériáról született már egy ajánló régészek klaviatúrájából is, amely e helyütt olvasható. A magam részéről nem is tennék hozzá semmit, inkább idézném Iulius Caesar sorait a gall háború kapcsán született feljegyzéseiből, kiegészítve a filmből készült video-montázzsal.


„Volt a legióban két rendkívül bátor centurio, T. Pullo és L. Vorenus, akik már nem álltak messze attól, hogy a rangidős centuriók közé kerüljenek. Örökké vetélkedtek, melyikük tesz túl a másikon, versengve törtek évről évre mind magasabb rang felé. Mialatt a védőműveknél elkeseredett küzdelem folyt, Pullo egyszer csak felkiáltott:

Mire vársz még, Vorenus? Hát találhatsz vitézséged bizonyítására jobb alkalmat? Ma dőljön el a verseny kettőnk között!

E szavakkal kiugrott a védőművek elé, s odarontott, ahol az ellenség sorai a legsűrűbbnek látszottak. Most már Vorenus sem maradt a sánc mögött, hanem követte Pullót, nehogy a sereg gyávának tartsa. Közben Pullo közepes távolságba ért, az ellenségre hajította dárdáját, s a tömött sorokból előrefutó egyik harcost el is találta vele. A többiek siettek pajzsukkal fedezni halálra sebzett bajtársukat, lándzsájukkal pedig mind Pullót vették célba; nem engedték, hogy tovább nyomulhasson. Az egyik lándzsa, Pullo pajzsán átfúródva, a kardja markolatában akadt meg. A lökés ereje a hüvelyt hátrataszította, időbe telt, míg Pullo kitapogatta a helyét jobb kezével, hogy kardot ránthasson; ezalatt harcképtelenné vált és körülfogta az ellenség. Vetélytársa, Vorenus rohant oda, hogy segítsen neki. Pullo támadói abban a hitben, hogy előbbi ellenfelük testét amúgy is átjárta már a lándzsa, tüstént ellene fordultak. Közelharc fejlődött ki, melyben Vorenus a kardját használta. Egy harcost már leterített, a többieket némileg hátraszorította, de a küzdelem hevében gödörbe lépett, és elterült a földön. Most őt vették körül, neki meg Pullo sietett a segítségére. Még számos ellenséges harcost terítettek le, s a dicső haditett után mindketten sértetlenül tértek vissza a védőművek mögé. Fortuna szeszélyes játékot űzött a két versengő harcossal: vetélytársak voltak, mégis egymást támogatták, egymás életét mentették meg, igazán nem lehetett eldönteni, melyikük bátrabb a másiknál.”