2015. december 22., kedd

Kertek és utcák XXIV.

Kirchhorst, 1939. május 6.

A fájdalomról.1 Ha majd átnézem ezt a művet, ki kellene egészítenem egy, a keserűségről szóló résszel. Az öregedésé, különösen a nőké, a csalódás keserűsége, az igazságtalanságoké és a helyrehozhatatlan hibáké, végül pedig a halálé, ami elől senki sem menekülhet. A keserűség csupán az élet második felében lép elő, s egyfajta elveszített ártatlanságot jelez, amikor az arc ráncaival együtt a sors elkerülhetetlen vonalai is megjelennek.


1 Jünger 1934-ben megjelent esszéje.

2015. december 19., szombat

Kertek és utcák XXIII.

Kirchhorst, 1939. május 4.

Mivel a dolgozószoba számomra túlságosan is a ház belsejében található, Perpetua és Louise segítségével kialakítottam a padláson egy remetelakot. Mindig is vonzalmat éreztem a poros tetőterek iránt. Éppúgy beléjük szőhetjük magunkat, mint a feledés birodalmába.


Úgy tűnik, valamiféle anyag halmozódik fel a lakatlan helyiségekben, egyfajta szellemhumusz, amelyből a képi kifejezőerőt adó táplálék származik. Amikor Überlingenben a pincében aludtam, hozzám gazdag álmok képében áramlott. A hatása egészen iszonyatos volt, amikor a háború során Douchy-ban, egy kertben elhelyezkedő, üres bunkerbe költöztem. Már az első éjszakát követően el kellett tűnnöm onnan. Ide tartoznak bizonyára azok a történetek is, amelyekben vendégek szállnak meg ősrégi kastélyok porlepte termeiben, és kísérteties dolgokkal szembesülnek ott. Az olyan helyiségekben, ahol már régóta lakunk, ez az idegen erő felemésztődik. Ugyanez a helyzet az immár régóta beépített területekkel. Azt is világossá teszi, a nép miért tartja úgy, hogy az új házban töltött első éjszakának és az első éjszakán esett álmoknak jósjellegük van.

2015. december 13., vasárnap

Kertek és utcák XXII.

Kirchhorst, 1939. május 3.

Utazás Burgdorfba Friedrich Georggal. Az út mentén a pitypangok ragyogó, sárga virágai. E növény elnevezése nagyon találó, az oroszlánhoz hasonlóan tényleg szoláris természettel bír.1 A falvakban az erős tölgyek Donar2 utolsó fáinak látszanak. Mintha hályog hullott volna le a szememről,3 az udvarok teljesen leplezetlenül sugározzák az ősi, pogány csillogást. Bepillanthatok a réges-régi szülőföld legbenső érintetlenségébe, s azt hiszem, hogy, miként a halálban, a szülői ház kapuja szélesre tárul, a szérűskert pedig ünnepi fényben ragyog. 

Burgdorfban betértünk egy ifjú kovácsmesterhez, mert Friedrich Georg kerékpárjának nyeregrugója eltört. Az aprócska, fémtől szagló műhely tele volt értelmetlen dolgokkal, mindenekelőtt a sarkokban porosodó és rozsdásodó, lecsavarozott kerekekkel. Mások a falakon lógtak, mintha áldozati ajándékok lennének Vulcanus templomában. Amikor az ember, ahogyan én is tettem, teljesen kívülállóként szemlél egy ilyen helyet, a fizikai munka valami egészen különös értelmet nyer.


1 A pitypang németül Löwenzahn, „oroszlánfog”, a latin leontodon-elnevezés után.
2 A germán mitológia egyik fő alakja, a mennydörgés istene. Thor (Thórr) néven is tisztelik.
3 Az eredetiben “fällt es mir wie Schuppen von den Augen” (“mintha pikkelyek hullottak volna le a szememről”), vö. Apostolok cselekedetei 9,18.

2015. december 7., hétfő

Kertek és utcák XXI.

Kirchhorst, 1939. május 1. 

A jégeső jól elbánt a növényekkel, így a mandulafácskánkról is leszaggatta a virágokat, melyek most rózsaszín ingecskékként hevernek alatta a földön. 


Eltelt az első hónap az új helyen. A lakásban különösképp tetszik nekem a komfort hiánya, amely az újabb kis falvakban számomra egyenesen kiállhatatlan volt. A ház úgy épült, mint az alsó-szászországi majorságok: lakóteréhez hatalmas csűr csatlakozik az ólakkal, amiket idővel szeretnék állatokkal benépesíteni.

2015. december 4., péntek

Kertek és utcák XX.

Kirchhorst, 1939. április 30.

A székesegyházak kövületekként, kései üledékekként záródnak városainkba. Meglehet, igen távol esik e tömegektől, hogy az azokat elrendező és megformáló életerőre következtessünk belőlük. Ami színes burkaikban élt, s ami létrehozta őket, távolabb van tőlünk, mint a Kréta-időszak ammoniteszei, s még egy palabányában talált őshüllőcsontból is könnyebben találjuk ki a hozzá tartozó állat képét. Azt mondhatjuk, hogy a mai ember úgy tekint ezekre a művekre, ahogy a süket a hegedű és a trombita alakjára.


Délután a fülledt időben az öcsémmel a lápvidéken. Beszélgetés a nihilizmus és az anarchia közti különbségről. Friedrich Georg abban látja az elkülönülésüket, hogy az előbbi terjedelmes szabályformákat képes megteremteni önmagában. Elképzelhető, hogy teljes általánosságban felállítható benne a tétel, mely szerint a látható rendet abban a mértékben kell erősíteni, ahogy a belső összhang csökken. Így az orvosok száma olyan mértékben növekszik, ahogy a gyógyító erő elvész.

Később a láp felől vihar érkezett jégesővel.

2015. november 29., vasárnap

Kertek és utcák XIX.

Kirchhorst, 1939. április 29. 

Elalvás előtt hosszasan gondolkoztam a kék színről, amelyet a tálban láttam tegnap. Nevet akartam adni neki, s csupán ama nehézség által, hogy akár megközelítő egyezésre leljek, ismertem fel a bepillantás valódi jellegét: a színek világán túl időztem.

Álmomban földeken dolgozó parasztok beszélgetését hallgattam.

- Nyáron amazt a lápot le fogjuk irtóztatni – mondta az egyikük. Ez alatt azt értette, ahogy egyszerre ráébredtem, hogy éles szántóvassal egészen a szilárd talajig föltépik.

Négykor felriadtam, s fél hatig hallgattam a templom órájának ütéseit. Azt gondolván, hogy ébren vagyunk, ilyenkor mindazonáltal legtöbbször könnyű szendergésbe merülünk, – s eközben az elalvásra törekszünk.

Hercule Párizsból elküldte a Crapouillot1 legutóbbi számát: Les Bas-Fonds de Paris: képek és leírások a bordélyokról és egy rövid szlengszótár. Ebben a „sírni”-szóra a chialer-t találtam, ami voltaképpen azt akarja jelenteni, hogy chier les yeux.2 Ezt annak példájaként jegyeztem meg, hogy a nyelvet milyen mértékig lehet ürülékkel feltölteni. Egy szónak gyakran annyi szinonimája van, ahány szintje a társadalomnak.

Este elhoztam Friedrich Georgot a busztól.


1 Eredetileg Le Crapouillot (A varangyocska), 1915-ben alapított, kezdetben szatirikus francia lap, amely eredetileg a fronton szolgálatot teljesítő katonák számára készült, meglehetősen botrányos tematikával. A későbbiekben havonta megjelenő politikai magazinná vált. Utolsó száma 1996-ban jelent meg.
2 Szarnak a szemek.

2015. november 25., szerda

Krízisszínészet


Ismerik azt a fogalmat, hogy “crisis actor”? Kicsit olyan, mint a “ghost writer”, csak még élőbb. Javaslom a jelenség tanulmányozását. 

Magyarul a fogalom még nem elterjedt: „krízis színész” és „krízisszínész” keresésre a google összesen 5-6 önálló találatot ad. 

Pedig a műfaj mondanivalója nagyon fontos. Ha már látták a Truman Show-t, lehet fogalmuk róla, hogy miként mosódik össze „valóság” és „összeesküvés”.  Maga a film nem új gondolatot ültet el, hanem egy létező jelenségre reflektál. 

Tézisünk, hogy a média mindenestül színház. A mi mondanivalónk viszont ezúttal kevésbé filozófiai, mint a fent említett filmé – pillanatnyilag ugyanis a jelenség politikai dimenzióira fókuszálunk. 

A média (televízió, rádió, a kivételt a gondoltnál jóval kevésbé képező internet, magazinok és újságok, sikerkönyvek, fotók, filmek, játékprogramok, zenék és videoklipek) konzumidiótái azt hiszik (mert ezt maga a média sikerrel elhitette velük), hogy a média két részre oszlik: szórakoztató és hírműsorokra, játékos és hírértékű (politikai, tudományos és egyéb) tartalmakra. Teljes tévedésben vannak, és nem csak amiatt, amit Alan Watt itt elmond

Az elméletünk egyszerű: a hírműsorok és a „politikai események” éppen olyan show-műsorok vagy valóságsók, mint amilyenek a „szórakoztató” show-k vagy a „Való Világ”: a hülye néző azt hiszi, hogy ezek spontán események, amelyekről kukkolóként tudósítanak, nem pedig azt, ami az igazság, hogy előre gondosan megírják és megrendezik őket – általában folytatásosan, jó sok résszel.

A nyilvánosság számára nincs médián kívüli világ. A média szereplői egytől-egyig színészek, a hírműsorok szereplői pedig egy hírgyár alkalmazottai, amelynek ugyanúgy megvannak a maga sorozatai a maguk állandó főszereplőivel (politikusok), akciófilmjei a maguk fizetett színészeivel (politikai horderejű „események”), és „klipjei” („kishírek”) – vagy szintén fizetett színészekkel, vagy a maguk alkalmi felkapottjaival. Fontos: szempontjukból sohasem a szereplők látszólagos önállósága, hanem mindig a rendezői szándék lényeges. 

Mit jelent ez? Hogy az egész média csupán szórakoztatás, és semmi „komoly” nincs benne? Nem egészen; a dolog a másik irányból is igaz: a szórakoztató műsorok valójában szintén nem szórakoztatásra vannak szánva, a szórakozott tudatállapot csupán befogadásuk legideálisabb alapfeltétele, ezért írják oda a műsorújságok és a tévéfeliratok, mit minek kell tekinteni: ez egy komoly hírműsor, ez meg szórakoztató, amaz pedig „a nyugalom megzavarására alkalmas”.

A média alapja és lényege is a kondicionálás, majd azon keresztül a manipulálás: ilyen és ilyen állapotban kell befogadni, és ilyen és ilyen állapotba kell eljutni általa. A kondíciók pedig egy olyan programot alakítanak ki, amelyet követően a világ folyamatainak nagy részét már gyakorlatilag külön irányítani sem kell, vagy ha mégis, játszi könnyedséggel meg lehet tenni, mert médium segítségével „irányítja magát”.

Fontos, hogy ugyanezt a mozgatottságot a médiát megelőző és megalapozó színház világára is kiterjesszük (amelyet időben a „hírlapok”, a pamfletek és a képregények mellett elsőként a „sajtófotó”, majd a filmszínház és a mozi követ): a színház nem avult el, csak a ráépülő metastruktúrák sokasodtak meg és kezdtek látszólag „önálló – virtuális – életet” élni. Az ilyen primér színházhoz tartoznak például a „demokratikus” politika és kellékei: a politikusok. Ezen pár évenként „népakarattal” (valójában média által kondicionált manipulációval) „választott” politikus-színészek összes szereplése protokolláris, a nyilvánosságnak szóló porhintés, (meglehetősen unalmas) színházi darab. A kulisszák mögött egy rétegzett háttérhatalom üzelmei és publikusan soha nem látható folyamatok, titkosszolgálatok küzdelme zajlik. A naiv ember azt mondhatná: ezekről azért nem tud „a média” (és ezért egyetlen „néző” vagy „hallgató” vagy „olvasó” sem), mert nem engedik oda, ha tudna, objektíven tudósítana róla. A médiát valóban nem mindig engedik oda, de nem csak erről van szó, hanem arról, hogy ha odaengedik (pontosabban odahívják), azt céllal teszik, és ha valami nyilvános, abban biztos lehet mindenki, hogy abból nem derül ki semmi, hanem határozott célja van: ott előadás van.

Az előadások nem egyszerűen „meghamisítják a tényeket”, hanem a „tényekhez” közük sincs, sőt kifejezetten a „tényekre” esetlegesen irányuló figyelem elszívására, elterelésére, sőt teljesen más vágányokon való tovasiklatására valók, „álomországba”. Ilyen vágányokból egész vasúthálózat épült már ki a kezdetek óta (a „népuralom” színházának – a „népszínház” kezdetei óta), amelyeken úgy futnak a szerelvények, mintha ez volna a világ maga, holott ezek csupán a laikus nagyközönségnek fenntartott látványosságokhoz visznek el, Disneyland-be és a szintén irreleváns Rémület Parkba.

Ez utóbbi Park szereplői a krízisszínészek, akik általában merényleteknél jelennek meg vagy magukat a „merényleteket” adják elő. Arcuk, sebeik, sérüléseik maszkírozottak, díszlettervezők és speciális sminkesek, illetve speciális effektekkel és ahol lehet, szimulációs 3D illúzióteremtő programokkal dolgozó számítógépesek dolgoznak rajtuk. Ha maga a merénylet nem látszik, ők a hozzátartozók, a szemtanúk, a fotóriporterek számára kétségbeesetten telefonálók és a tévének nyilatkozók. Nevük tetszőleges, másnap már kutya bajuk, lemosták róluk a sminket, felvették a fizetést.

Vannak persze be nem avatott hírszereplők is, ők nem tudják, hogy egy színjáték szereplői. Mert a primér színházhoz nem csak fizetett statiszták tartoznak, hanem balekok és felkapott alkalmi szereplők is (a felkapott pórul jártat is jelenthet). A balekok olyan titkosszolgálatok által irányított „esemény-megvalósítók”, akik vagy azok fogságából vagy veszélyes börtönök falai közül vádalkuval, esetleg zsarolással vagy programozással „szabadulva” követnek el dolgokat, vagy nem is tudják, ki szervezte be őket saját „ügyükbe”. Utánuk általában csak egy-egy jól látható helyre elhelyezett, természetesen 100%-ban hiteles útlevél vagy hasonló „dokumentum” marad (bár ezt meg sem kell „találni” ahhoz, hogy a hírműsorban már beszélni is lehessen róla).

Azt akarjuk-e mindezzel mondani, hogy minden katasztrofális esemény, amelyről tudósítást látunk vagy hallunk, akár csak pletykálni ismerősöktől, hamis vagy meg sem történt? Eltekintve a „valóság” filozófiai értelmezéseinek és kérdésfeltevéseinek sokszínű – és jogos – lehetőségeitől, nem egészen. Csupán azt, hogy nem szabad bármit is teljesen komolyan venni – vagy a sugallt módon komolyan venni –, ami – főleg a nagy nyilvánosság számára – egy képernyőn vagy egy nyomtatott lapon megjelenik. Nem csak azért, mert ott és úgy már eleve virtuális, tehát „csupán” egyfajta fikció és narráció, hanem azért sem, mert szuggesztió, és többnyire olyan szuggesztió, amely egy sok-sok részes programba épül.

Persze, mielőtt mindenki, aki olvassa ezt a blogbejegyzést, fellelkesülne, hogy innentől „megtudott valamit” és mindent egyféleképpen hazugságként kezd értelmezni, amit innentől egy filmben vagy egy híradóban lát, le kell hűtenünk a kedélyeket: mint mindenhez, az efféle díszletek értelmezéséhez is olyanok kellenek, akik értik vagy legalább esélyük van érteni és értelmezni a díszletek mögött zajló folyamatokat. Intelligencia, sőt erőfeszítés is kell a rendkívül összetett médiamanipuláció és minden egyéb helyes átlátásához. A demokratikus illúziót a „vevők” oldalán is el kell vetni, nem csak az „adók” oldalán.

A krízisszínészet jelentősége nem csak az, hogy az a krízis, amiről szó van, valójában nem krízis vagy nem úgy krízis, hanem az is, hogy a valódi krízisről szó sem esik.

„Engedelmeskedj”, „fogyassz”, „simulj be”, „aludj tovább”, „vesd alá magad”, „ne gondolkozz”, „vásárolj” (stb.) – képfelvétel az Elpusztíthatatlanok (They Live) című 1988-as „paranoid posztmodern” és disztópikus filmből. A film, bár sok más hasonló jellegű társával együtt alapvetően baloldali propagandának hat (a „leleplező” filmeknél sohasem szabad figyelmen kívül hagyni a „leleplező” céljait és irányultságait sem!), mindeközben nem nélkülözi a humort és az éles meglátásokat.

2015. november 24., kedd

Történelmi bukásokról



Legkésőbb tavaly megbukott a liberális demokrácia.

Idén – tekintve az eszetlen migrációs politikát és az europoid rasszkomponensű állampolgárok hátrányos jogi és „munkaerőpiaci” megkülönböztetését – igazán megbukhatna már az „antirasszizmus” is. Már csak azért is, mert az antirasszizmus kifejezés szó szerint rasszellenességet jelent. És nem csak szótárilag...


2015. november 22., vasárnap

Kertek és utcák XVIII.

Kirchhorst, 1939. április 28. 

Élénk éjszaka. Elsőnek Kniébolo1 jelent meg nekem, akit gyengének és melankolikusnak, társaságra szorulónak találtam. Pompás, aranyozott csemegét nyújtott át nekem, s azt mondta, névnapjára rengeteget kapott ajándékba belőle. Ezután egy képet láttam az életútjáról, amely ugrókertként jelent meg. Voltak ott útvesztők, tükörképszerű szakaszok, korlátok, amelyek miatt csak egyetlen irányba lehetett haladni, valamint a szabadba nyíló kapuk is.


Ekkor új, arany és kék fluoreszkálás fénylett fel előttem. Egy kristályokkal és golyócskákkal teli tálat rázogattam, ami egyszer tiszta arany, másszor ragyogó kék fényt sugárzott, s miközben ezek váltakoztak, halk mennydörgés hangzott fel az edényből. 

Ezt követően jeles kézművesek körében szóművesként mutatkoztam.2

Déli tizenkettőkor Perpetua szobájában, a rádiónál. Perpetua, Louise és a kövér Hanna a székeken ültek, én pedig a szófán hevertem, csaknem úgy, mint Mauritániában. Azután krumplit ültettem, aminél a barázdák kihúzásához e vidéken széles lapú kapát és nagy fogközű gereblyét használnak. Ezt a szerszámot Tognak – ejtsd: Toch – nevezik, s ez a szó valószínűleg a húzással áll összefüggésben. Mályvarózsák átültetve. Beszélgetés az üvegessel, akinek megpillantásakor egyébként életemben először gondoltam arra: „Így szeretnél kinézni később te is!”, mivel az öregkor ismérveit egyfajta szeretetreméltó gyermekiséggel egyesítette. A kis Alexander, akit minden „bácsi” emleget: a gyerekek még tudják, hogy minden ember testvér.3

Az istálló kapujának erős szemöldökfáját itt Dösselnek hívják.

1 Adolf Hitler.
2 (Silbenstecher) Szó szerint: szótag-metsző, átvitt értelemben: gáncsoskodó, szőrszálhasogató, pedáns.
3 Utalás Alexandre Dumas egyik szereplőjének mondatára.

2015. november 14., szombat

Kertek és utcák XVII.

Kirchhorst, 1939. április 26.

Felástam a kertet, hogy helytállhasson Friedrich Georg előtt. Ismét a szépséges „angol szablya” nevet viselő borsót vetettem, s a verebek elleni védelemül régi függönyökkel fedtem le. Azután megint vízbarát vadászaton voltam a lápvidéken, mert tanulmányozás céljából néhány faj példányát a cellon alsó részéhez akartam rögzíteni. Azokat a helyeket, ahol zsenge hanga nő, az ásó simítja félre. A dús tőzegen, mint valami fekete szérűn, keresztes hanga, harmatfű, aztán virágzó füvek és fiatal nyírhajtások. A széleken még ki nem bomlott, rózsaszín virágokkal, magas, hangaszerű növény, bizonyára a behurcolt kalmia. Az eleven térségeken mezei homokfutrinka vadászik, színe csaknem csillogóan selymeszöld, időnként kissé matt, mohosabb. Egy példány, amelyet legnagyobb örömömre sikerült elkapnom, éppen annak a változatnak bizonyult, amelyik a connata nevet viseli, s a páncélján a két világos folt középen összefonódva egyesül. 


A márványszirteken: Úgy tűnik, még mindig nem sikerült jó elnevezést találnom a testvér alakjához, akit először Profundusnak hívtam, azonban ennek hármashangzata a mondatokban túlságosan súlyosnak hat. Ezért ideiglenesen Felixnek szólítom, ami viszont nagyon színtelennek hangzik. Talán az Otto vagy Otho mellett döntök, melyek magánhangzói minden szófordulatba illeszkednek.

2015. szeptember 15., kedd

Néhány világot irányító szervezet


(Megjelent az Északi Korona VI. számában)


• Harminchármak Tanácsa

Ide tartoznak a politikai, gazdasági és vallási világ legfontosabb szabadkőművesei.

• Háromszázak Bizottsága

1729-ben a Fekete Nemesség alapította, hogy nemzetközi banki tevékenységgel, kereskedelmi kérdésekkel és az ópiumforgalom fenntartásával foglalkozzon. A Brit Korona ellenőrzése alatt áll. Magában foglalja a világ teljes bankrendszerét és a nyugati nemzetek legfontosabb képviselőit. A Háromszázak Bizottságán keresztül minden bank a Rotschildokhoz kapcsolódik.

Dr. Coleman 209 szerveződés, 125 bank és 341 egykori és jelenlegi bizottsági tag nevét tette közzé, akik közül most csak néhányat sorolok fel: Arthur Balfour, Willy Brandt, Edward Bulwer-Lytton, McGeorge Bundy, George Bush, Lord Carrington, Huston Stewart Chamberlain, Constanti, az Orange-ház, a Delano család, Sir Francis Drake, a Du Pont család, John M. Forbes, IX. Frigyes, Dánia királya, George Lloyd, Sir Edward Grey, Sir Douglas Haig, Averill Harriman, a Hohenzollernház, Lord Inchcape, Henry Kissinger, Sir Harold Lever, Walter Lippmann, Bruce Lockhart, Sir John Loudon, Giuseppe Mazzini, Andrew Mellon, Lord Alfred Milner, Francois Mitterand, J. P. Morgan, Norman Montague, Sir Henry Oppenheimer, Olof Palme, Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő, Julianna királynő, Rainier herceg, Joseph Retinger, Cecil Rhodes, David Rockefeller, Lord Rothmere, Edmund Rothschild, George Shultz, Spellman bíboros, Thyssen-Bornemisza báró, Vanderbit, von Finck báró családja, Otto von Habsburg, Max von Thurn und Taxis, S. G. Warburg, Earl Warren, Owen Young.

• CFR: Council of Foreign Relations

1921-ben a „Round Table”-ből alakították és úgy is ismert, mint „az establishment”, „a láthatatlan kormány” vagy „a Rockefellerek külügyminisztériuma”. E féltitkos szervezet ma egyike a legbefolyásosabb USA-beli társaságoknak és minden társult tagja kivétel nélkül az Egyesült Államok polgára. Napjainkban a CFR vaskezű önkényuralmat gyakorol a nyugati világ nemzetei felett, akár közvetlenül, hasonló szervezetekkel való kapcsolatán keresztül, akár olyan intézményeken át, mint a Világbank, amelynek elnökségét tölti be. A CFR-nak alapításától kezdve az Egyesült Államok minden elnöke, Ronald Reagan kivételével, már megválasztása előtt a tagja volt. Reagan alelnöke, George Bush tagja volt. 1977-ben Bush közvetlenül az igazgatója lett. A CFR-t a Rockefeller-csoport kontrollálja, és ez utóbbi célját akarja megvalósítani, egy egyedüli világkormányt.

• Skull and Bones

A CFR legtitkosabb köre. Tagjai egyszerűen csak „a rendnek” hívják. Több mint százötven éve egyesek egy német titkos társaság 322-es lokális szervezeteként azonosítják. Mások „a halál testvériségének” nevezik. A Skull and Bones titkos rendjét 1833-ban vezette be a Yale Egyetemre William Huntigton Russell és Alphonso Taft. Russell 1832-es németországi tanulmányútjáról vitte a Yale-re. 1856-ban a rend beépült a Russell Trustba. Többek között a rend képezi a CFR szűkebb körét, elitjét. 1833-tól a következő családi birodalmak uralták: Rockefeller (Standard Oil), Harriman (Vasút), Weyerhaeuser (Faipar), Sloane (Kiskereskedelem), Pillsbury (Gabonaipar), Davison (J. P. Morgan), Payne (Standard Oil).

• The Round Table

Cecil Rhodes, a Háromszázak Bizottságának tagja 1891. február 5-én alapította Angliában. Az alapító figurák között voltak: Stead, Lord Esher, Lord Alfred Milner, Lord Rothschild és Lord Arthur Balfour. A csoport felépítését — mint Hitler SS-ét — a Jézus Társaságról, a jezsuita rendről másolták.

A csoport fő célja a Brit Birodalom kiterjesztése volt, az angollal mint világnyelvvel együtt. Rhodes valójában az emberi nem javára működő világkormány létrehozására törekedett, ám a csoportba később az Illuminátusok ügynökei szivárogtak.

• Bilderberg-csoport

Ezt a titkos szervezetet 1954 májusában hozták létre a Háromszázak Bizottságából a hollandiai Oosterbeek-ben található Hotel de Bilderbergben. A bilderbergiek egy körülbelül 120 személyből álló csoport, akik Nyugat-Európa, USA és Kanada pénzügyi elitjébe tartoznak. Fő céljuk egy 2000-re felállítandó világkormány, valamint egy világhadsereg az ENSZ hegemóniája alatt. A csoportot a „láthatatlan világkormánynak” is hívják. Egy (24 európaiból és 15 amerikaiból álló) irányító bizottság által alkotott tanácsadó testület dönti el, kiket hívnak meg összejöveteleikre. Nem minden résztvevő „beavatott”. Kizárólag érdekcsoportjaik vagy további személyek képviseltethetik magukat. Néhányan a legfontosabb egykori vagy jelenlegi nemzetközi képviselők közül: Giovanni Agnelli, Zbigniew Brzezinski, George Bush, Lord Carrington, Allen Dulles, Bill Clinton, (II.) Henry Ford, Felipe Gonzales, Peter Jankowitsch, David Kennedy, Henry Kissinger, Joseph Luns, Lord Roll of Ipsden, Robert McNamara, Wilfried Martens, Olof Palme, Walter P. Reuther, David Rockefeller, John D. Rockefeller, Nelson Rockefeller, Edmund de Tindemanns Rothschild, Eric D. Warburg, Siegmund Warburg, Manfred Wörner.

• Trilaterális Bizottság

Ezt a titkos társaságot 1973 júniusában alapította David Rockefeller és Zbigniew Brzezinski, a Háromszázak Bizottsága számára, s azért látott munkához, mert a létező szervezetek, mint az ENSZ nem mozdították elég gyors ütemben előre az egyedüli világkormány létrehozásának ügyét. Szükségessé vált egy lökés. Ez az elitárius szerveződés háromoldalúan szándékozza egyesíteni az ipari és kereskedelmi óriások legfőbb vezető nemzeteit — az USÁ-t, Japánt és Nyugat-Európát —, hogy bevezessenek egy „Új Világrendet”. A szervezetnek 200 tagja van, akik a bilderbergiekkel ellentétben valamennyien élő személyek.

A Trilaterális Bizottság a CFR tagjain keresztül az USA egész gazdaságát ellenőrzi politikai, hadászati, olajipari, energiaellátási és média-lobbyk révén. A tagok ügynökségek vezetői, bankárok, ingatlanügynökök, közgazdászok, a politikatudomány specialistái, ügyvédek, szerkesztők, politikusok, szakszervezeti vezetők, újságírói alapítványok elnökei. A legfontosabbak: Zbigniew Brzezinski, George Bush, Bill Clinton, Henry Kissinger, Robert McNamara, David Rockefeller, John D. Rockefeller, Edmund Rothschild.


„Az establishment” nemzetközi tagjaiból álló csoport, akik körülbelül huszonöt országból származnak (kb. 50 személy). A Rockefeller-klán alapította és pénzeli olaszországi, bellagói birtokáról. A fő cél ismételten egy élite irányítása alatt álló világkormány. A Római Klub kidolgozott egy világvallást, s magáévá tette azt a média által elterjesztett hibás vélekedést, miszerint a Földön energetikai krízis és túlnépesedés áll fenn. William Cooper szerint, amennyire ez látható, ők fejlesztették ki az AIDS-vírust és terjesztették el egy nagy faji tisztogatási program keretében a világkormány számára.

• Egyesült Nemzetek: ENSZ

A Népszövetséghez vezető irányelveket az 1917. június 29-30-i szabadkőműves kongresszuson fogadták el és hagyták jóvá. Ez volt az 1919-ben, Genovában megalakított Népszövetség kezdete. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1945-ben, San Franciscóban ugyanezen elvek jegyében született. Az Illuminátusok mintájára létrehozott szervezet a világ legnagyobb szabadkőműves páholya, amelyben a világ minden nemzete egyesül majd. Ironikus, hogy a machiavellista alapokmány előszavának negyedik pontjában az áll, hogy az ENSZ-ben jelen lévő valamennyi nemzet kéri, ez az intézmény oldja meg összes problémájukat és lépjen közbe a háborúk eltörlése érdekében, jóllehet akik kigondolták, ugyanazok, akik az utóbbi két évszázad összes háborúját gerjesztették.

A nyilvánosság előtt az ENSZ úgy tűnik fel, mint mindannyiunk jó barátja, aki „minden problémával foglalkozik”. A CFR legalább 47 tagja szerepelt az' amerikai alapító küldöttek között, beleértve David Rockefellert is. Az ENSZ emblémája nyíltan szabadkőműves szimbólum.

Az ENSZ földgömbjének harminchárom mezője a szabadkőművesség skót rítusának fokozatait jelölik. A tizenhárom szemből álló kukoricakalászok a földgömb két oldalán az Illuminátusok hierarchiájának tizenhárom fokát szimbolizálják, és utalnak a tizenhármas számra, amely a zsidók számára szerencsét hozó szám. A tizenhárom a legfontosabb szám a szabadkőművességben, s különböző jelentésekkel bír. Jézusnak tizenkét tanítványa volt és ő maga a tizenharmadik. A Kabbalában, a numerológiában, valamint a Tarot tizenharmadik lapjával, a „Halállal” a tizenhármas a transzformációt, az alkímiát, az újjászületést jelenti, a hamvaiból újjáéledő főnixet, a titkok tudását, így a materializálódás és az immaterializálódás képességét, az éterből való teremtés képességét.

Jan van Helsing (Jan Udo Holey)
(Molnár András fordítása)

Az 1972-ben, a római „Hiúzok Akadémiáján” alakult Római Klub egykori vagy mai tagjainak névsorában nem csak Mihail Gorbacsovot vagy Václav Havelt találjuk meg, hanem például az utóbbi időben nagyobb hazai ismertségre szert tett Nógrádi Györgyöt is. Fel lehetne vetni, hogy ez a szervezet viszonylagosan pozitív szerepet játszott a kommunizmussal szemben, ám számos jel mutat arra, hogy a titkostársasági háttér révén azokkal a körökkel is érintkezik, amelyek a kommunizmust létrehozták és fenntartották, és mindenképpen olyan szervezet, amely hátterét tekintve judeokratikus, előterében pedig a „demokrácia” nevű baloldali szövetségi és államrend terjesztője. (A Templvm Martis szerkesztőjének megjegyzése.)

Mese a bevándorlásról


Nos. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz gondolatok következnek. De próbálja ki-ki megérteni, mit mondok.

Ha az Orbán-kormány és az ellenzői között kell választani, akkor egyértelmű, hogy melyik mellett állok. Ha a határok ellenőrzése, a bevándorlás megállítása és ennek ellenkezője között, akkor szintén. Ha a kereszténység védelméről van szó, akkor is.

Ámde...

A hírek az egyébként szükséges intézkedésekről és ezek felborítási kísérleteiről túlságosan lekötik az embereket, és (az „iszlám államról” szóló hírekkel együtt) elmélyítik az iszlámellenességet, miközben lassan mindenki elfelejti, hogy egy olyan többfrontos háborúról van szó, amiben a kereszténység és a muszlim tömegek egyaránt áldozatok, és egyedül arról az erőnek a felelősségéről nincs szó soha a médiában, amely az egészet manipulálja: a zsidóságéról.

Hagyjuk most a megszokott, zárlatos köröket (ez megőrült, paranoid, összeesküvéselméletekben hisz, primitív világmagyarázat, antiszemitizmus, holokauszttagadás, nem is minden zsidó rossz, vallás-e a zsidó, nép-e a zsidó stb. stb.), és összpontosítsunk a lényegre:

Mióta az „iszlám állam” és a bevándorlás világcirkusza zajlik – de különösen az utóbbi időben – egy állam és egy „identitás” viszonya kapcsán mindehhez óriási a csend: Izrael és a zsidóság. Meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az „iszlám államnak” – ha az volna, ami – törvényszerűen a muszlim területre betolakodó, és ott agresszív terjeszkedési politikát folytató Izraelt kellene leginkább veszélyeztetnie, nem pedig Szíriát, Jordániát, Libanont vagy jelentéktelen és veszélytelen, fegyvertelen keresztényeket. Azonban az addig és azóta is egyébként minden egyes palesztin petárda miatt sipákoló, állig felfegyverzett zsidó állam évek óta meg sem mukkan az ügyben, és a keresztények és muszlimok fejeit trófeaként mutogató „iszlám állam” sem mond egy kumma szót sem Izraelről és a zsidókról. (Ezek kulcsfontosságú tények!!!)

Ez a csodálatos „iszlám állam” csak éppen és pont Szíriát akarja felszámolni. Azt a Szíriát, amit az amerikaiak is évek óta fel akarnak számolni egy „Facebook-forradalom”, egy „arab tavasz” keretében, és azt a Szíriát, amit így sem sikerült nekik! De most majd „muszlimoknak” sikerülni fog, az USA és az EU elővigyázatos őrködése és harmatos bevándorlásügyi konferenciái közepette...

Konferenciák közepette, amelyeken olyanokról tárgyalnak, hogy hogyan osszák el Európában az Izraellel szomszédos területekről érkezőket... akiknek az érdekében most érdekes módon nem lehet tenni a Közel-Keleten semmit...

Semmit, de semmit.

Afgán kecskepásztorok, iraki milliós hadsereg ellen lehetett, többször is. Szaddám Husszeint fel lehetett akasztani, egy évekig tartó tévésorozat végén. Iránt lehetett fenyegetni, Észak-Afrikát lehetett felbolydítani, államokat eltörölni.

De az „iszlám állam” ellen, sajnos, SEMMIT sem lehet tenni. Saaajnos... semmit sem tehetünk a fejvagdosó, jordán pilótákat ketrecben felgyújtó, olajjal kereskedő terroristák ellen. VISZONT keresztényi szeretettel befogadtathatunk Európába többmillió nem-európai, nem keresztény embert!!! És végképp megutáltathatjuk a muszlimokkal a határait védő, gonosz Európát, a keresztényekkel pedig az agresszív, befogadóiknak – lefülelhetetlen utasítások alapján – fensőbbségesen parancsolgató muszlimokat, akiknek fiatal élcsapata persze simán tartalmazhat nyomokban egy kis „iszlám államot”, de ugyan: az a hülye, sőt fasiszta állat, aki ezt ellenőrizni akarja.

Igen, igen, az iszlám állam csúnya dolog, és persze fáj a szívünk a többmillió szírért, de... az oroszok segélynyújtó gépeit ne engedjék át Szíria felé, „kéri” Amerika Bulgáriától és Görögországtól. (Különben is legyenek elfoglalva inkább az ukrán „tavasszal”, nem igaz?)

Ti, akik azt hiszitek, hogy amit láttok, az „iszlám” probléma, vegyétek észre: a keresztényeket és a muszlimokat azok gyalázzák meg és játsszák ki egymás ellen, akik közben Sorosokkal a hátuk mögött nevetnek a markukba, és akiknek látszólag „semmi részük” az eseményekben. Dróton rángatják a közel-keleti és az európai népeket, „tanácsadókkal” és „biztonsági szakértőkkel” körbevett, ezer oldalról zsarolt vagy korrupt, vagy egyenesen és egyszerűen szövetséges szabadkőműves politikusaikon keresztül, mélyen a tévénézők szemébe nézve és biztosítva őket vagy arról, hogy „a menekültek mind szerencsétlen, ártatlan, jó emberek, akiknek joguk van és a keresztényi szeretet alapján kötelességünk...” vagy arról, hogy megvédik népeiket a korrupt és idegenszívű ellenség, az „iszlám bevándorlás” ellen.

Hiszitek?

Hiszitek, mert hát mondják, hogy közben majd azért „rendet kell tenni” ott is, a Közel-Keleten, persze. Csak még nem jött el az ideje!

Majd akkor jön el, ha a Közel-Kelet (Izrael kivételével) kiürült, ha Európa megtelt, ha Európa már gyűlöli az iszlámot, ha a mozlimok, szírek, arabok már gyűlölik az európaiakat, jobban mint „Amerikát” és Izraelt, ha ott már nem lesz egy darab állam sem Izrael és Irán között, csak a sziájé és a szajeret matkál burnuszba bújt hordái.

Akkor majd lehet nem csak tessék-lássék bombázni a homokbuckákat meg a kisteherautókat, hanem...

hanem Izrael-barát államokat lehet alapítani a régiek, főként Szíria és Irak helyén. Vagy csak egyszerűen egy üres, ellenőrzött folyosót.

Addig is mindezért, ha „konzervatív vagy”, akkor képzeld azt, hogy főként Törökország a felelős, meg – hidd azt, kedves tévénéző, hogy őszintén így gondoljuk – Amerika. Ha pedig „liberális felfogású” vagy, akkor képzeld azt, hogy a gonosz diktátorok, a vallás (a keresztény meg a muszlim), és a sok csököttagyú konzervatív orbánhívő.

Így szól a mesém.

Ferenchegyi Endre írása





2015. július 5., vasárnap

Kertek és utcák XVI.

Kirchhorst, 1939. április 25.

A posta közt a katonai útlevelem, amit a cellei kerületi parancsnokság küldött. Szemügyre véve látom, hogy az állam hadnagyi rangban vett nyilvántartásba, s a listáján is feltüntet. E hetek politikai fejleményei pontosan a világháború előtti időket idézik. Ami azonban újszerű, az a tömegek különös érzékenysége, mely éles kontrasztban áll az eszközök rémületes gyarapodásával. Ám azt hiszem, ezek ugyanazon tőről fakadnak, s e téren látszatok sokasága uralkodik. A borzasztó csak – mint mindig – a mennyiség, azé az embertípusé, akinek a fegyverek nem mások, mint meghosszabbított testrészek és alakot öltött indulatok.

Friedrich Georgtól1 is jött egy lap a hét vége felé Leisnigből.

Reggel az időjárás napok óta először barátságos volt, így a kertben terveztem egyrészt A márványszirtekennel, másrészt pedig a pockokkal kapcsolatos teendőimet. A kertre ugyanaz áll, mint az életre általában: minden jótéteményhez valamilyen szerencsétlenség is járul. Ha a talaj szép laza, akkor túl könnyen kiszárad, s aki a trópusokon tízszeres terményt takarít be, kilenc sorscsapást is bezsebelhet mellé. Így hát jobb, ha csekély haszonra számítunk, s ennyivel meg is kell elégednünk.


1 Friedrich Georg Jünger (1898-1977), Ernst Jünger öccse, maga is író és kultúrkritikus esszéista.

2015. június 13., szombat

Halasy-Nagy József a polgári demokráciáról (1940)


Szabadság, jogegyenlőség és szabad társulásból született közösség annak kedves eszme legfőképpen, aki nem érzi magát se szabadnak, se egyenlőnek másokkal, s aki a társadalomban kötelékeket érez magán. Ebben ressentiment él a kiváltságosakkal, az arisztokratákkal és főpapokkal szemben, akik nála hatalmasabbak és különbeknek tartják magukat. Így vált a fentebbi ideológia a polgárság, a «harmadik rend» élet- és világfelfogásává, mert benne jó eszközt látott a felemelkedésre, sőt hogy általa – a semmiből mindenné legyen. Az angol középbirtokos kisnemesség («gentry»), valamint a vagyonos városi polgárság («bourgeois») és a szellemi pályák entellektüeljei összefogtak ez ideológia védelmében, mert úgy érezték, hogy műveltségük és vagyonuk, s benső önértékük alapján joguk van részt kívánni a közhatalom birtokából. Minthogy nagy hagyomány nem kötötte őket, szívesen gondolkoztak a maguk fejével. Eleven volt bennük a kritikai hajlam, az észszerű elvek tisztelete, s így ezt az észszerűséget állították oda a társadalom szervezésében is követendőnek a régi hagyományok megtartása helyett. Az ész forradalmát csinálták meg a fegyveres erőszak forradalma előtt. A Nagy Enciklopédiát már a francia forradalom által megvalósított új társadalom előfutárának kell néznünk.

Ezek a közös szóval polgári osztálynak nevezett emberek a hagyományos kiváltságok, Isten kegyelméből való uralkodó, születési arisztokrácia és főpapság ellenségei voltak, mert méltatlannak találták azt a szerepet, melyet a feudális állam rendjében betölthettek. Helyzetük egészen sajátságos lelkiséget fejlesztett bennük, mely igen kedvező talaja volt a puritánizmusból fakadt egyenlőségi eszméknek. 

Lelküknek alapvonása lett a bizalmatlanság és a kritika, s ennek megfelelően az állammal és a kormányzókkal szemben is ellenőrzést óhajtottak gyakorolni. Rousseau szerint «a hatalom megrontja mindazokat, akiknek részük van benne», ezért a polgár állandóan azon erőlködik, hogyan védekezzék a hatalom birtokosainak visszaélései ellen. A francia demokrácia egyik legtipikusabb eszmélkedője, Alain írja: «A nép minálunk nem főnököket választ, hanem ellenőröket... Az állam feje nem annyira az összes hivatalok főnöke, mint inkább a nép megbízottja, az eszményi polgár, akinek az a feladata, hogy felkutassa a hatalom visszaéléseit és azoknak véget vessen. És még inkább nyilvánvaló, hogy a miniszterek voltaképp néptribunok, akiknek mindegyike ellenőriz egyet-egyet azok közül a hatalmas apparátusok közül, amelyek mind zsarnokoskodnának, ha szabadon engednék őket intézkednie. A minisztert meg ellenőrzik a képviselők, a képviselőket pedig a választók és így tulajdonképpen minden egyes polgárnak módjában van egy kissé, hogy «eltiporjon egy kevés újjászülető monarchiát».

Így aztán érthető, hogy a demokrácia lényegében olyan rendszer, mely bonyolult apparátus segítségével a szabadság védelmére nagy ellenőrző tevékenység a közélet minden ágában. Ezért politikai programja a közhatalom megosztására irányul : elválasztani törekszik egymástól a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalmat. Legfőbb ellenőrző szerv gyanánt a kormánytól független parlamentben bízik, annak is az alsó házában, a nép képviselőinek gyülekezetében, akiket a szabad polgárok közvetlenül bíznak meg ezzel az ellenőrzéssel.

Miért ily bizalmatlan a kritikus és polgár? Honnan van benne az ellenőrzésnek ez a szenvedélye? A nyugalom és a biztonság vágyából. A polgár t. i. nem a hősi élet embere. Nem szereti a kockáztatást, a kalandot, a bizonytalanságot. Ceruzával a kezében kalkulál és retteg a felelősségtől. Szereti, ha a dolgok számítása szerint történnek, ezért ideálja a mechanikus világrend, amelynek eseményei előre kiszámíthatók. A társadalmat is ilyen mechanizmussá szeretné tenni, ahol minden megy a maga útján. Nem történik semmi meglepetés. Olyan állami bürokráciát épít ezért ki, amely egyrészt leveszi válláról a közzel való törődés terhét, másrészt pedig megmenti őt a történtekért való felelősségtől.

Halasy-Nagy József  : Mai politikai rendszerek
Franklin-Társulat /Kultúra és tudomány/, Bp., é.n. (1940), 86–89. o. 
[3. b) fejezet: Polgárság és demokrácia]




A könyv tartalomjegyzéke:

1. A politika.
2. Politika és történet
3. A demokrácia
4. A «totális» rendszerek
5. A bolsevizmus
6. A fasizmus
7. A nemzeti szociálizmus
8. A «tengely»
9. Egyén és közösség
10. Kereszténység és politika
11. Magyar politika
12. Irodalomi tájékoztató



* 1885   † 1976

2015. május 23., szombat

Márai Sándor a homoszexuális propagandáról (Toronto, 1952)



*

„…A nyugati, intellektuális, s aztán nem is olyan intellektuális homoszexualitás, mint világszervezet, már kezdi egy vallás alakját ölteni. Fanatikusokkal, liturgiákkal, titkos szertartásokkal, a beavatottak és hívők titokzatos ismertető jegyeivel, türelmetlen gyanakvással, szektákkal: ez mind vallás. Mint ahogy az eleusisi dyonisiák erotikus szertartásainak résztvevői is egy vallás hívői voltak. Ennek az új, pederaszta vallásnak Wilde a Keresztelő Szent Jánosa. Barrault már úgy temette Gide-t, mint Szent Pál temethette Szent Pétert. »Ez az én szerelmes fiam, akiben nekem kedvem telik.« A homoszexuális minden szavában magáénak érzi ezt a mondatot. Mint minden új vallás, természetesen e szakma tagjai is politikai hatalmat akarnak, titkos társaságok alakjában. Meg akarják valósítani az Atlanti Charta tételét, a félelem nélküli életet, mert félelem nélkül akarnak buzeránsok lenni. Az alnépnek, a helotáknak megengedik a kétneműek nemi életét is, mert szükségük van a mélyben élőlényekre, akik szaporodnak és elvégzik a durvább munkákat. De a magasban, a felsőbb régiókban csak ők akarnak uralkodni, a kiválasztottak és beavatottak, a buzeránsok, az új hívők…”

Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1950-1951-1952, 284. oldal (Vörösváry Publishing Co. Ltd., Toronto, 2001. ISBN 0-920004-27-X)

2015. április 9., csütörtök

Kertek és utcák XV.

Kirchhorst, 1939. április 22. 
A mai postával levél érkezett Párizsból, egy bizonyos Reynier úrtól. 

“Donner tout Stendhal pour une seule poésie de Hölderlin. Donneriez-vous une bouteille de Chambertin pour un civet de lièvre? On a besoin de Stendhal comme on a besoin de Hölderlin. Dans l'ordre des nourritures, il n'y a pas plus d'hierarchie que dans une vue que le regard découvre d'une montagne.”1


Ezt az Abenteuerliche Herzre2 vonatkozó levélrészletet, melynek a levélíró szemmel láthatólag az első szövegváltozatát olvasta, még egyéb megjegyzések is kísérték. Stendhalnak és Hölderlinnek a könyvben található értékelő összevetésére vonatkozik, mely vállalkozás nyilvánvalóan tévút. Mindaddig, amíg e szándék ténylegesen él bennünk, hajlamosak vagyunk a nagyságokat ilyen módon egymás ellen kijátszani. Az efféle ítéletekben van valamennyi abból a kedélyállapotból is, amely egy elveszített háború következménye. Éppen ezért a nagyjából egy évvel ezelőtt megjelent második változatból már ki is hagytam.

Ezt a passzust akkoriban azok érezték magukénak, akik e könyvet különösen szerették, s egy jó tőrdöfést láthattak benne. Hiába, mindig vannak olyan szellemek, akik abban támogatnak minket, ami bennünk a leggyengébb, pedig csupán a polémiában egyezünk velük. Sajnos sokkal többen vannak az ilyenek, mint azok, akiknek a szóban forgó dologról helyes ítéletet sikerült alkotniuk.

1 “Stendhal összest ajándékozni Hölderlin egyetlen költeményéért. Adna egy üveg Chambertint nyúlraguért cserébe? Van, akinek Stendhalra van szüksége, másnak pedig Hölderlinre. Az ételek tekintetében sincs több hierarchia, mint egy szempillantás és az általa befogott hegyek között.”
2 A kalandos szív, Jünger besorolhatatlan műfajú írása. Első változata 1929-ben jelent meg, míg a második, jelentősen megváltoztatott szövegű verzió 1938-ban.

2015. március 15., vasárnap

Kertek és utcák XIV.

Kirchhorst, 1939. április 21. 
A házunk mögötti erdőcskét Fillekuhlének1 nevezik, és régebben alkalmasint ezen a helyen ásták el az elhullott jószágot. A fillen egy mára már letűnt ige, melynek jelentése a häutennel megegyező, s az irha eltávolítását fejezi ki.2 Ez a szó esetleg felhasználható a Márványszirtekenben, a Sintérhágó ábrázolásánál. Egyébként itt még érződik a romlás fuvallata, noha jó ideje nem temettek már ide semmit. Az otthonhoz, az emberi települések képéhez majdnem mindig tartozik ilyen hely, leggyakrabban a peremvidékeken.

Végeztem Erasmus leveleinek olvasásával. A kötetet az asztrológus Lindemanntól kaptam ajándékba. A levelek közül számos, különösen a fiatalkoriak, cicerói esszenciával átitatottak, ami engem mindig is zavart. A szónoki tűz nem akar átmelegíteni, s a stílus puszta élvezete tönkreteszi a közölni kívánt tartalmat, melynek egy levél magvát képeznie kell. A címzett számára mindig kellemetlen, ha észreveszi, hogy az író kisebb-nagyobb vívói fogásokat gyakorol rajta. Ámbár időnként ilyenkor is létrejöhet nagyon szép elbeszélés, mint amilyen Morus Tamásé, aki a végzetszerű szerencse házának népét dicséri, melyhez mindenki, aki csak benne lakik, járul. Erasmus Lutherrel való összeütközésekor a szellemek között feszülő azon különbség jön elő, mely a szabályszerűben és a rendkívüliben egyaránt eleven. Erasmus egy helyen maga is jól megragadta ezt, mégpedig az egyik Caesariusnak írt levelében: „A legtávolabb mentem, úgyszólván a tenger partjáig, de hűtlen leszek-e magamhoz, ha nem akarok az árba merülni?” Így hát kudarcot vallott az elemekbe való alászállásban. A két szellem különbsége abban is fennáll, hogy míg az egyik a végletekig kritikus, addig a másik végletesen ártalmatlan. A vívó feleket figyelve ráeszmélhetünk arra a pontra, amely felett Nietzsche sajnálkozott, hogy nem az egyház megtisztulása származott belőle, hanem eltévelyedés. A történelem rendszere is bevégzi, majd éppúgy, ahogyan a lángban álló kozmosz, újrakeletkezik. Éppen így kívántam néha, hogy a francia királyok sora a mai napig folytatódjék, mert akkor egy igen kifinomult rokokóban élnénk, s technika helyett jól megformált chinoiserie-nk lehetne. Ám a világszellem csupán ott tűri meg a filigrán alkotást, ahol egy kicsit tétovázik – hogy egyáltalán ilyen dolgok létezhetnek, azon rendkívül kivételes pillanatoknak köszönhető, melyekben feledékeny volt.


Az Erasmus által Lutherhez intézett jámbor tanítások olyanok, hogy a bűnösnek szükségképpen meg kellett vetnie azokat. Ha azonban az ember csak papirosokon él, akkor rókaszellemre is szüksége lesz, hogy az efféle dolgokat elviselje. Jól látszik ez Dürer Erasmusról készített rajzán, ám még inkább Massys medálján, amelyen ez a rókaszellem erővel párosul, mivel itt a vonások félreismerhetetlenül magasabb szellemi hatalommal bírnak. Ennek fényében Európa kisebb volt, fővárosai pedig közelebb feküdtek egymáshoz, mint ma, amikor pedig órák alatt átrepülünk egyikből a másikba.

1 Magyarul „nyúzóverem.” 
2 Magyarra mindkét szót „megnyúz”-ként lehetne fordítani.

2015. január 21., szerda

Nem vagyunk Charlie-k


Bármilyen komoly világtanító, vallás egyoldalú kritikája, de főleg kigúnyolása, becsmérlése és híveinek provokációja távol áll tőlünk.






A Charlie-ügy mögött meghúzódó célok egyértelműen politikaiak és tudatosan manipulatívak. Évekkel ezelőtt a „dán” Jylland-Posten hasonló karikatúrákat közölt.




A Charlie Hebdo „francia” lap. Annyira francia, mint amennyire Soros György magyar.

Valakik európai hímtaggal verik a muszlim csalánt...

2015. január 5., hétfő

Kertek és utcák XIII.

Kirchhorst, 1939. április 18.

Ösvényeket mélyítettem be a kertben. A férgek, melyeket az ásó a mélyítés során darabokra szelt, táncolva tekergőztek – az ehhez hasonló látványok fájdalma oly hirtelen hasít belénk, amilyen egy lápiszrúd érintése. Világos, hogy a férgek a fájdalom szimbólumai, és a védtelenség állapotának elszenvedésekor hozzájuk válunk hasonlóvá. Mindig jelen van az a teljességgel földhöz tapadó állapot, amelyben az alacsonyrendű anélkül testesül meg, hogy a kígyókhoz hasonlóan gyors siklásnak, pikkelyeknek és méregfogaknak örvendene. Azután ott van a csupasz, szőrtelen, teljesen védtelen bőr, a vakság és mindenekelőtt a tekergés, amely által az egész test az érzés tükörképévé lesz. 

Valahányszor a férgek vonaglását látjuk, mindig részvét is keveredik érzéseinkbe, ezzel rokon fájdalmat vált ki a disznó látványa is. Úgy vélem, létezésük gondtalan volta a következő módon fogadható el: a féreg úgy él a zsíros földben, mintha az a tejjel-mézzel folyó kánaán lenne, a disznó pedig hagyja magát hízó- és zabálógéppé alacsonyítani, amely elfajuláshoz részéről, ha nem is hozzájárulást, de alkalmasságot feltételezhetünk. Ezzel szemben vannak olyan állatok, melyek szenvedését igen előkelőnek látjuk. 

A ragadozó jellegű férgek azonban, különösen a zsinór- és nyílférgek, nagy szépséggel rendelkeznek, ahogyan azt gyakran megcsodálhattam a tengeren. Itt megmutatkozik, hogy az életmód, nem pedig a rokonság nemesít. A férgek törzse nagyon rejtélyes, feltárásához olyan szem szükséges, amely a hieroglifákat is képes elolvasni; sok, számunkra nemi jellegű dolog rejlik benne.


További megfontolások a fájdalom alantas voltával kapcsolatban: vajon nincsenek-e a puszta kínok is az emberalattihoz kiszabva? Valahogy úgy, ahogy a rémtettek könnyen olyan típusokra irányulnak, amelyek különleges viszonyban állnak a szenvedélyek nyers és testies szövetével. Olyasmi ez, mint hogy léteznek nők, akik nyíltan felingerlik a vágyat, s e habitusuk önmaguk elleni erőszakos tetteket provokál ki. Az efféle félelem és fájdalom gyakran megtalálható azokban a személyiségekben, akiken teljes mértékben eluralkodik a jóltáplált és buja élvezetre irányuló törekvés. Mindazok például igen veszélyeztetettek, akiket a nép vérszívónak nevez, és azok örömlányok is, akik főleg a mészárosokat vonzzák. A csupasz félelem mindig is rémségek elkövetésére ösztönöz, ahogy a menekülő is üldözésre késztet. Így les az áldozatára a rosszban sántikáló, és minden gátlása megszűnik, amikor észreveszi rajta a félelem jelét. Ezért nagyon fontos, hogy az olyan összecsapásokban, amikor valamivel meggyanúsítanak, ugyanúgy megőrizzük nyugalmunkat, mint akkor, amikor az erdőben próbálnak megrémíteni. Emberi minőségünkben igen nehezen feltörhető pecséttel rendelkezünk afelett, mikor nem érhet minket bántalom, s ezt a varázst még az állatok is megérzik. Csak tudatában kell lennünk annak, hogy sérthetetlenek vagyunk, ahogy Marius is tette.