Kirchhorst, 1939. május 17.
Mióta a manzárdban, „a tiszta, őszi idő remetelakában” lakom, gyakran csupán délben jutok el addig, hogy lássam Friedrich Georgot. Ma a style imagé-ról beszélgettünk ebéd után, amit Marmontel elutasított. Friedrich George egyik megjegyzését különösen jónak találtam: a nyelvben nem csupán a képalkotást és a fogalmakat lehetséges megkülönböztetni – harmadiknak az ihletett stílusnak kell lennie.
Ezután Brueghelről és Bosch A tékozló fiú című képéről. E mű, amit évekkel korábban egy aukción láttunk, mindkettőnkre nagy hatást gyakorolt. Az ősz hajú fiú vagyona, teste és lelke is a végsőkig elkopott. Látható, hogy többé sosem fog hazatérni, s így a festő könyörtelenségben felülmúlta a bibliai történetet. A háttérben ott a züllött világ, hamis káprázatviskóval ábrázolva, ami előtt egy részeg vizel, az ablakán pedig egy lotyó lógatja ki a melleit. Rég elfeledett már, hogy itt örökség, becsület és egészség maradt hátra. A seb csontig hatolt. Különösen borzalmas, hogy ezen a képen egy egész elhibázott életet egyetlen pillanat perspektívája foglalja össze. A festészeten kívül más művészeti ág ezt nem képes így megragadni.
Napnyugta után paradicsomot ültettem. A növények minden gond nélkül kihajtanak, ha a gömböcskéket vízből, trágyázott tőzegből és földből álló pépbe süllyesztjük. Ezt a módszert még Überlingenben erőst javasolta nekem Belz becsüs. Sok tanítónk van az életben, s néhányuknak csupán egyetlen, önmagában álló tényt köszönhetünk.
