Kirchhorst, 1939. május 26.
A lehangoltság, amely mindenütt oly szépen virágzik, tulajdonképpen alaptalannak bizonyult. A kertben csodásan ragyogó, hatalmas aranyesőbokrok tanúskodnak arról, hogy bőségben nincs hiány. Reggelente a Márványszirtekennel sem haladok rosszul, végeztem Phyllobius atya ábrázolásával. Reményeim szerint sikerült elkerülnöm a katolikus kliséket.
Délután Burgdorfban, ahol mindig nagyon szívesen időzöm. A városban van valami elpusztíthatatlanul száraz, amely látszólag a történelem összes tévútját önmaga anyagába növesztette. Természetesen nyoma sincs benne az emelkedettségnek vagy a fennkölt szárnyalásnak, ám ha a régi házakra pillantok, feltámad bennem a remény, hogy az emberi nem még nem semmisül meg egyhamar. Későn, de erőteljesen kezd világossá válni előttem, mit is jelent az állandóság az életben.
A teljesen kivirágzott temetőben. Mindig is megörvendeztetett az itt játszó gyermekek látványa, miközben az anyák a síroknál foglalatoskodnak. Az egyik halmon nagy szívvirág-cserje, ami a gazdag flórában nagyon jól tölti be a nyughelyek növényének szerepét. A vörös cseppvirágok medálként himbálódznak az enyhe szellőben. Saját sírkövem ötlött az eszembe, amire csupán a nevemet és a két dátumot szeretném. Az e fölötti tűnődés kellemes érzéssel töltött el.
Visszafelé, miközben Beinhorn közelében mentem el, egy kis irtványon megtorpantam, és leültem egy tölgyfatuskóra, a félig elkotort páfrányok közé, amelyek hajtása még barna bársonyként fedte azt be a napfényben. Egy kicsit jobban éreztem magam itt, és boldogság töltött el, ahogy ilyen hangulatban, az óvatos vadászat révén, korábban is gyakran történt. Már ismét úton voltam, amikor kis ormányosbogár röppent a karomra, aki a nevét a két tüskének köszönheti, amiket a nyaki lemezén visel. Hamarosan, tölgykérgek rejtekében, egy aprócska Laemophloeus duplicatust1 fedeztem fel. Őt azután, a mikroszkóp alatt, nem csupán a fejét és a nyaki lemezét díszítő két szegély miatt ismertem fel, hanem még a csak időnként látható, vékony középvonalat is roppant tisztán érzékeltem. A gombától fertőzött tölgyfából egy Scolytus intricatust2 is kiszedtem, ráadásul egy hímet, ahogyan két remek, a homlokából előremeredve hordott szőrecsete elárulta. Végül még a pettyes Litargust3 kell megemlítenem, akivel tavaly nyáron, az Überlingen és Birnau közötti kolostori erdőségekben kötöttem közelebbi ismeretséget. Ilyen esetekben gyakran bekövetkezik, hogy többé nem is tűnnek ritkának, mivel nem csupán az állatokat ismerjük meg, hanem mindenekelőtt azt a módot és szokást is, ahogy a természet hatalmas rejtvényében meglátjuk őket.
1 Szegélylapbogár-féle.
2 Tölgy szíjácsszú.
3 Sokpettyes gombabogár.
