2017. február 25., szombat

Két ágostoni levél a kommunizmus áldozatainak emléknapjára


Augustinus (Szent Ágoston, 354–430) az alábbi levelet (Epist. 108.) 409-ben, hippói püspökként írta Macrobiusnak, Hippo Regius donatista püspökének. Ebben az ún. circumcelliók avagy agonisztikusok mozgalmát élesen elítéli. (A levél kiadása: Corpus scriptorum ecclesiasticorum Latinorum 33., 632. o.)

„Menekülnek az egység (unitas) elől, olyannyira, hogy mi a ti embereitek galádságai ellenében – nem akarom azt írni, hogy a tieitek ellenében – az állam törvényeihez folyamodunk, illetőleg hogy a circumcelliók épp e törvények ellen fognak fegyvert, amelyeket ugyanolyan őrjöngéssel vesznek semmibe, mint amilyennel korábbi tombolásuk alkalmából rátok zúdították azokat. Menekülnek az egység elől, olyannyira, hogy a parasztok vakmerősége földbirtokosaink ellen támad, és a szökevény rabszolgák az apostoli tanítás ellenére nemcsak eltávolodnak uraiktól, hanem még fenyegetik is őket, sőt nem csak fenyegetnek, hanem erőszakos rajtaütésekkel még fosztogatnak is; kezdeményezőik, vezéreik és a gazság fejei pedig az agonisztikusok, a ti hittestvéreitek, a ti díszeitek, akik »isten dicsőségére« ontják ki mások vérét, úgyhogy az emberek gyűlölete miatt kénytelenek vagytok gyűléseiteken és beszédeitek alkalmával a másoktól elrabolt zsákmány megtérítését ígérgetni. De ezt sem teljesítenétek szívesen, nehogy az illetők vakmerőségét – amelyet presbytereitek szükségesnek véltek – túlságosan elítélni kényszerüljetek.”

Epist. 185. – a rabszolgák viselkedéséről a vallási viták idején. E levelet Ágoston 417-ben írta Bonifatius afrikai comesnek, vagyis az afrikai provinciák (Africa proconsularis, Byzacena, Numidia és Mauretania Sitifensis) katonai parancsnokának. (A levél kiadása: Corpus scriptorum ecclesiasticorum Latinorum 57., 13–15. o. 

„A Krisztusban való béke és egység tanítása még a katolikus császárok törvényeinek kibocsátása előtt lassan elterjedt, és az emberek, amint megismerkedtek vele, akarták és képesek voltak rá, maguktól pártoltak át hozzá, közöttük azonban a megveszekedettekből álló, elvakult csordák (perditorum hominum dementissimi greges) különféle alkalmakból kifolyólag állandóan zavarták az ártatlan hívek nyugalmát. Melyik uraság nem kényszerült szolgálójától rettegni, ha az ezekhez folyamodott védelemért (patrocinium)? Ki merészelt egy felforgatót (vagy) hangadót akár csak meg is fenyegetni? Ki idézhetett törvényszék elé egy raktárfosztogatót (consumptorem apothecarium) vagy akármilyen adóst, ha az (illető) ezeknek a segítségét és oltalmát vette igénybe? (Mindenki) úgy félt a megbotozástól, a gyújtogatásoktól és a halálos fenyegetésektől, hogy a leghitványabb szolgák tábláit (adóskötelezvényeit) megsemmisítette, csak hogy (kötelezettségeiktől) mentesítve távozzanak. A hitelezőktől kikényszerített írásokat visszaadták az adósoknak. Akik pedig durva szavaikat semmibe sem vették, még durvább ütlegekkel kényszerültek parancsaikat végrehajtani. Ha valaki megsértette őket, hiába volt ártatlan ember, porig rombolták vagy felgyújtották a házát. Egyes előkelő származású és gondosan nevelt családapákat ezeknek a mészárlásai után félholtan hurcoltak el, vagy malomkő elé kötve, ütlegekkel kényszerítették őket, hogy azt hitvány barmok módjára forgassák körbe. Mert hiszen a polgári hatóságok részéről ugyan miféle törvényes segítségnyújtásnak volt ezekkel szemben foganatja? Jelenlétükben melyik hivatalnok mert szusszanni? Ki mert valamit végrehajtani, amit ezek nem akartak? Ki próbálta megbosszulni azokat, akik ezeknek a gyilkosságai folytán vesztették életüket? Legfeljebb őrültek akarhattak bosszút állni rajtuk, amikor egyesek maguk vonták magukra ezeknek a fegyvereit és azért fenyegették őket halállal, hogy azok döfjék le őket; mások mindenféle magaslatokról (vetették le magukat), vízben vagy tűzben keresték önként, bárhogyan is a halált, és halálra szánt lelküket maguk dobták el maguktól.”

A két levél fordításának forrása: 
Római történeti chrestomathia III. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979.


Szent Ágoston. Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum
című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából

2017. február 3., péntek

Frigyes Vilmos trónörökös levele Bismarck kancellárhoz

Morris kastély, Wight sziget, 1881. augusztus 17.

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, mit is jelent pontosan az újsághír, miszerint „Badennek királysággá kell válnia”?

Kezdetben, mint sokan mások, én is jól szórakoztam ezen a kacsán, s úgy nevettem rajta, mint „egy jó tréfán az uborkaszezonban”. Ám mivel egyre csak ismételgették a dolgot, gyanakodni kezdtem! Igazán jó véleménnyel vagyok a sógoromról, és nagyon is bízom német érzéseiben, ezért nem tartom lehetségesnek, hogy efféle értelmetlenségbe fogjon. De hát honnan származik akkor a pletyka?


Ön tudja, miként vélekedem a három német királyságról, amik a legszégyenteljesebb napóleoni időkben álltak fenn, hogy Németország széttagoltságát mindörökre megerősítsék. Saját tapasztalatainál fogva Ön nálam jobban ismeri azokat a nehézségeket, sőt, mindennapos bosszúságokat, melyeket az üres címekkel teli kabinet okoz a birodalom számára. El kellene hát tűrnünk még egy koronát, ami csak súlyosbítja az ilyen zavarokat? Nem gyengült-e meg manapság amúgy is eléggé a monarchiák tekintélye, s mi még tovább csökkentsük azzal, hogy egy olyan kis államot avanzsálunk királysággá, ami egyedül semmire sem képes, továbbá ereje és hatalma sincs ahhoz, hogy önmagát királyi költségekbe verje! Ám mindenekelőtt miként lehetne igazolni a német nép előtt, hogy a csupán kimondottan lassan megszilárduló egység elé szándékosan ilyen akadályt gördítünk!

Oly nyíltan fordulok Önhöz, ahogy négyszemközt, berlini lakosztályában is teszem majd. Ha azonban, amitől az ég óvjon, valami közbejön, már most feljogosítom arra, hogy nyilvánosságra hozza határozott nem-emet Baden királysággá emelésével kapcsolatban. Ám megkérem, azonnal ossza meg velem az ügy állását, hogy én is ugyanolyan tevékenyen léphessek fel; elvárom azt is, hogy semmiféle döntés ne történjék ebben a tudtom nélkül.

Schlözernek vissza kellene térnie Rómából, és beszámolnia nekem a benyomásairól, továbbá arról hogy vajon a tartózkodási helye okán tudna-e tenni valamit. 

23-án távozom Londonból, 24-én Brüsszelben leszek, 25-én Koblenzben, 27-én Frankfurtban, 28-30. között Bajorországban, ahonnan szeptember elsején érkezem meg Berlinbe.


Remélhetőleg Kissingen meghozta Önnek a nyugalmat, pihenést és megerősödést, mindenekelőtt pedig a tavaszi kínok elfeledését. A parlament itt a függőségek és aggodalmak gyötrelmében lebeg annak kapcsán, hogy vajon a land billt, amit szükséges rossznak tartanak a nagyobb garázdaságok elkerüléséhez, meghozzák-e Írország számára a közelgő télen. Sok lord tartózkodott a szavazástól, egyszerűen eltűntek a jachtjukon, vagy császármadárra fájt a foguk; mások ellene szóltak, mégis mellette szavaztak.

Nagyon jó sorunk volt a tengeren és ebben a pompás országban, amit azért fogok elhagyni, hogy először a bajorokhoz, majd a hannoveriekhez, a nyugat-poroszokhoz és végül a schleswig-holsteiniekhez látogassak el, kíváncsian arra, hogy Windthorst miniszter, „Meppen gyöngye”, Braunschweigben tényleg a becsület guelf agitációjába kezdett-e!! 


Őszinte híve
Frigyes Vilmos herceg

(In: Bismarck: Gedanken und Erinnerungen, J. G. Cotta' sche, Stuttgart und Berlin, 1919, 699-700. old.)