Legtágabb és legfelsőbb értelmében a gnózis tudás, ezért a valódi gnoszticizmus nem lehet konkrét iskola vagy rendszer, hanem mindenekelőtt az integráns igazság keresésének kell lennie. Mindazonáltal nem szabad azt gondolnunk, hogy a gnoszticizmus köteles elfogadni minden doktrínát, azon az alapon, hogy valamennyi az igazság részecskéjét foglalja magában, mivel szintézis sohasem érhető el össze nem illő elemek egyesítésével, ahogy azt túlságosan is szívesen hitték a modern nyugati tudomány analitikus módszereihez szoktatott elmék.
Manapság sokat beszélnek a különféle, spiritisztának nevezett iskolák egységéről, ám az ennek megvalósítására irányuló összes erőfeszítés eredménytelen maradt. Szerintünk mindig is ez lesz a helyzet, mert lehetetlen összhangba hozni annyira különböző tanításokat, amiket a spiritizmus elnevezés alatt gyűjtenek egybe; az ilyen elemek sohasem alkothatnak stabil építményt. A legtöbb úgynevezett spiritiszta doktrína hibája, hogy valójában mindegyik csupán más síkra áthelyezett materializmus, s a Szellem területén olyan módszereket szándékoznak alkalmazni, melyeket a közönséges tudomány az anyagi világ tanulmányozására használ. E kísérleti módszerek nem tesznek ismertté semmi egyebet, csupán a puszta jelenséget, melynek bázisán nem lehet semmiféle metafizikai teóriát felépíteni, mivel az egyetemes princípium nem következhet részleges tényekből. Továbbá a kísérlet, hogy anyagi eszközökkel szerezzünk tudomást a szellemi világról, nyilvánvalóan abszurd; egyedül önmagunkban találhatjuk meg e tudás alapelveit, nem pedig külső tárgyakban.
Bizonyos kísérleti vizsgálódások a maguk területén valóban bírnak relatív értékkel, ám e területen kívül minden ilyen érték elvész. Ezért van az, hogy számunkra például az úgynevezett pszichikus erők vizsgálata sem több sem kevesebb érdekességgel nem rendelkezik, mint bármely más természeti erő kutatása, s nincs okunk több közösséget vállalni a tudóssal, aki ezt űzi, mint a másfajta erőket tanulmányozó fizikussal vagy kémikussal. Természetesen csupán az úgynevezett pszichikus erők tudományos vizsgálatáról beszélünk, nem pedig azok gyakorlatairól, akik egy prekoncepcióból kiindulva a holtak manifesztációját szeretnék megpillantani bennük. E gyakorlatok még a kísérleti tudomány relatív érdekességével sem bírnak, s magukban foglalják a veszélyt, mely mindig fennáll, ha tudatlanok erőket manipulálnak.
Lehetetlen tehát e kísérletezőkhöz, pszichistákhoz vagy másokhoz csatlakozniuk azoknak, akik spirituális tudás megszerzésére törekednek, s ez egyáltalán nem az előbbiek lekicsinylése miatt van így, hanem egyszerűen azért, mert nem azonos szinten tevékenykednek. Nem kevésbé lehetetlen számunkra elfogadni metafizikai igényű tanokat, melyek kísérleti alapon nyugszanak; e tanítások valóban nem nyújthatnak semmiféle értéket, s mindig abszurd következtetésekhez vezetnek.
A gnózisnak ezért kerülnie kell az összes ilyen doktrínát, s önmagát egyedül az összes nép szent könyveibe foglalt ortodox Hagyományra alapozhatja, egy olyan Hagyományra, mely a fajokhoz és korokhoz alkalmazkodás során magára öltött különböző formák ellenére valójában mindenütt ugyanaz. Ám itt ismét nagy óvatossággal kell eljárnunk eme igaz Hagyomány megkülönböztetésében a többé-kevésbé okkult iskolák minden hibás értelmezésétől és összes fantasztikus kommentárjától, melyek napjainkig rájuk rakódtak. Ezek az iskolák sajnos túl gyakran kívánnak olyan dolgokról beszélni, melyekről semmit sem tudnak. Könnyű egy tanítást képzeletbeli személyeknek tulajdonítani, hogy nagyobb tekintélyt kölcsönözzenek neki, és azt állítani, hogy kapcsolatban áll elveszett beavatási központokkal, amik Tibet legtávolibb részein és a Himalája legmagasabb csúcsain voltak. Ám azok, akik ismerik a beavatási központokat, tudják, mit gondoljanak e követelésekről.
Ennyi elég is annak bemutatásához, hogy lehetetlenség az úgynevezett spiritiszta iskolák közötti egység, ráadásul, még ha lehetséges is lenne, nem idézne elő értelmes eredményt, s ebből következően messze nem olyan kívánatos, amilyennek azok gondolják, akik jó szándékúak, ám nem megfelelően informáltak arról, mifélék ezek a különböző iskolák. Valójában egység egyedül az ortodox beavatási központok között lehet, melyek a valódi Hagyományt eredeti tisztaságában őrizték meg; ez az egység azonban nem egyszerűen lehetséges, hanem most is létezik, ahogy mindig is létezett. Ha eljön az idő, a minden princípiumot magába foglaló, rejtélyes Théba megnyílik és megmutatkozik az egyetemes Szintézis megváltoztathatatlan építménye azok számára, akik megvakulás nélkül képesek kontemplálni a Fényt.
A La Gnose folyóirat első számától kezdve határozottan elutasítottunk bármiféle közösséget a különböző spiritiszta iskolákkal, legyenek akár okkult, teozófikus, spiritiszta vagy bármilyen egyéb, többé-kevésbé hasonló csoport, mivel úgy véltük, különösen fontos, hogy olvasóinkban ne hagyjunk helyet bármiféle kétségnek ezzel kapcsolatban. Eme elképzelések közül, melyeket a közös „neo-spiritiszta”1 elnevezés alatt lehetne összefoglalni, egyiknek sincs semmi több kapcsolata a bennünket egyedül érdeklő metafizikával, mint a modern nyugat különféle tudományos vagy filozófiai iskoláinak. Ezen felül, igazolatlan és értelmetlen állításaiknál fogva azzal a súlyos hátulütővel bírnak, hogy kivételesen sajnálatos zavarokat képesek teremteni az elégtelenül informáltak körében, nem kevesebbhez, mint mindazok lejáratásához vezetve, akik – bennünket is ideértve – komolyan veszik azt, amit jogosan csupán hozzájuk kellene kapcsolni.
Ezért véljük úgy, hogy nem tartozunk különösebb körültekintéssel a szóban forgó teóriáknak, annál inkább, mert ha így járnánk el, biztosak vagyunk benne, hogy többé-kevésbé hivatalos képviselőik, a legkevésbé sem viszonozván ezt felénk, semmiképp sem lennének hálásak érte, s nem mutatnának csekélyebb ellenségességet felénk. Így tiszta gyengeség lenne részünkről, amiből hasznunk sem származna, épp ellenkezőleg, s azok, akik ismerik valódi gondolatainkat a témáról, mindig szemünkre hánynák ezt. Habozás nélkül kijelentjük hát, hogy valamennyi efféle neo-spiritiszta teóriát nem kevésbé hamisnak tartunk alapelveiknél fogva, valamint károsnak a nagyközönség mentalitására nézve, mint a bármilyen formában és bármely területen testet öltő modernista tendenciákat. 2
Való igaz, ha van legalább egy pont, ahol a katolikus egyház jelenlegi irányultságának megfelelően legteljesebb szimpátiánkat bírja, az éppen a modernizmus elleni küzdelme. Úgy tűnik, az egyház figyelmét sokkal kevésbé köti le a neo-spiritizmus, mely talán valóban nem terjedt olyan messzire és gyorsan, továbbá valami rajta kívül álló és más területen működő, ezért alig képes mást tenni, mint hogy rámutat azon hívek számára leselkedő veszélyekre, akik az efféle tanok csábításával kacérkodnak. Ám ha valaki kívül helyezi magát valamennyi konfesszionális belefeledkezésen, s így a cselekvés jóval kiterjedtebb területére kerül, gyakorlati módszerre lelhet a rengeteg őrjöngés és őrület terjedésének megállítására, melyeket többé-kevésbé agyafúrt módon tálalnak, aszerint, hogy hamis hit emberei vagy pusztán gyengeelméjűek teszik (s mind a két esetben már visszafordíthatatlanul hozzájárultak számtalan egyén összezavarásához). Úgy véljük, így érhető el a mentális egészség valódi műve, s egyedülálló szolgálatot tehetnek a jelenkori nyugati emberiség jelentős része számára. 3
Ez azonban nem lehet a mi szerepünk, mert elvből lemondunk minden polémiáról, s távol maradunk valamennyi külső akciótól és részrehajló viszálytól. Mindazonáltal, anélkül, hogy elhagynánk a szigorúan intellektuális tartományt, alkalomadtán rámutatunk bizonyos tanítások vagy hiedelmek abszurditásaira, s néha hangsúlyozunk olyan állításokat, melyeket maguk a spiritiszták tettek, hogy kimutassuk, miként lehetséges ezeket saját doktrinális igazolásaik ellen felhasználni, mivel a logika nem mindig erős oldaluk, a zavarosság pedig széles körben és mindazok számára láthatóan elterjedt köztük, akik nem hagyják magukat megvezetni sokszor csupán gondolati ürességüket leplező fellengzős szavaik és bombasztikus frázisaik által. E célt szem előtt tartva írjuk jelen művet, fenntartván a jogot, hogy – amennyiben megfelelőnek találjuk – bármikor újra felvessük a kérdést. Reméljük, hogy megjegyzéseink, amiket azon olvasás és kutatás során tettünk, melyek figyelmünket mellékesen a gyanúba keveredett teóriákra irányították, ha még akad erre idő, felnyithatják azon jóhiszeműek szemét, akik a neo-spiritiszták közé keveredtek, s akik közül legalábbis néhányan jobb sorsra lennének érdemesek.
1 Gondosan meg kell különböztetnünk ezt a neo-spiritizmust az úgynevezett klasszikustól vagy eklektikustól, mely tanítás kétségkívül kevéssé érdekes és metafizikai szempontból értéktelen, ám amely legalábbis nem tünteti fel magát bármely más filozófiai rendszernél többnek. Abszolút felesleges, sikerét pedig a mélység teljes hiányának köszönheti, mely különösen kényelmessé teszi az egyetemi oktatás számára.
2 Ehhez bővebben lásd a L’Orthodoxie Maçonnique című írást az Études sur la Franc-Maçonnerie II. kötetének 262. oldalán.
3 Ebben a különféle valós vagy képzeletbeli kórságok elleni szervezetektől és ligáktól hemzsegő korban érdemes lenne talán létrehozni egy „antiokkultista ligát”, mely pártállástól vagy véleménytől függetlenül minden józan ésszel bíró emberhez fordulhatna.
(La Gnose, 1909 december és 1911 augusztus-november, Az új spiritiszták.)
