Schilfhütte, 1940. január 6.
A Kirchhorstból magammal hozott Coronában az 1891-ben New Yorkban elhunyt Hermann Melville Bartleby című novelláját olvastam. Noha az Oblomov főhőséhez hasonlóan egy teljesen tétlen jellemet ír le, a történetet mindazonáltal olyan jól szövi, hogy az együttérzés egy pillanatra sem szűnik. Az adományok közt, amikkel egy író rendelkezhet, a mesélő és előadó tehetség ugyan nem a legfőbb, mégis növeli az összes többi képesség hatását, ahogy az egészség is ezt teszi az élet valamennyi megnyilvánulásával.
Végeztem Hésziodosz Theogóniájával. Hatalmas a kép, ahogy Uranos éjszaka alászáll, s át akarja karolni a Földanyát, Kronos pedig fogazott sarlójával lenyírja szemérmét, majd a háta mögé hajítja. A vércseppekből, miket a föld magába fogad, az Erinnüszek, Nimfák és Gigászok születnek, miközben a szemérem az óceánba hullik, s a fehér, hullámok közt hánykolódó húsból Aphrodité kel életre.
Vannak más ősnemzések is, mint például a kis forrázatok, amiket a Lipcsei Állattani Intézetben csodáltunk meg.
