2020. február 14., péntek

Hermann Göring – Harc az élveboncolás ellen


„Nem áll összhangban a német érzésvilággal, s főleg nem áll összhangban a német ember gondolkozásmódjával, a nemzetiszocialista szemlélettel az állatokat élettelen tárgyakkal azonosítani, gazdáik számára abszolút birtoklási jogot biztosítani”.

Honfitársak! Az élveboncolás során tanúsított állatkínzás elleni rendeletem megjelenésének napjától táviratok és levelek özönét kaptam, élénk helyeslést és nagy boldogságot fejezve ki, hogy végre energikus előrelépés történt e téren. Meglepő, hogy rendeletem derült égből villámcsapásként hatott. Az élveboncolás elleni küzdelem évek óta tart. Sokat beszéltek, rengeteg vita zajlott róla tudományos és nem tudományos formában is. A nemzetiszocialista kormány első pillanattól fogva világossá tette, hogy határozott módszerekkel fog élni ellene, mégis hónapokba telt, mire minden előkészítésével együtt elfogadhattak egy efféle törvényt. 

Annak érdekében, hogy az állatkínzás eme bevezető időszak során se terjedjen szélesebb körben, e rendelkezéssel járok közben és gyakorlom jogomat, hogy koncentrációs tábori őrizet alá vettessenek mindazok, akik még mindig azt hiszik, élettelen árucikkekként bánhatnak az állatokkal.

 

A német nép minden időben különös szeretettel viseltetett az állatok iránt, élen járt az állatok védelmében. Isten teremtményeiként tekintett rájuk, különösen az évezredek óta vele együtt élő házi és tanyasi állatokra, mondhatni munkatársaira, valamint – gondoljunk csak a paripákra – harcostársaira. A német ember számára nem csupán organikus értelemben vett élőlények, hanem érző életet élő, fájdalmat, örömet, hűséget és odaadást mutató teremtmények. Sohasem felelhet meg a népléleknek az állatok azonosítása élettelen, halott, érzéketlen tárgyakkal, hogy az állatokra a hasznosítás érzés és lélek nélküli objektumaiként tekintsenek, a munka puszta segédleteként, amit csak hasznossági ok miatt tartanak és ugyanígy, haszon miatt kínoznak és pusztítanak el. Az árja népek, különösen a németek meséi és történetei az árja ember és az állat közötti összetartás szellemét mutatják.

(Rádióbeszéd, 1933. augusztus 28.)