Bal Gangadhar Tilak (Lokamanya) – Prehisztorikus idők

Ha bármely nemzet történetét nyomon követjük visszafelé a múltba, végül elérjük a mítoszok és hagyományok időszakát, amely végső soron áthatolhatatlan sötétségbe vész. Néhány esetben, mint például Hellászéban, a történeti periódus Kr. e. 1000-ig nyúlik vissza, míg Egyiptom vonatkozásában a nemrégiben ősi sírhelyekből és emlékművekből feltárt egyidejű feljegyzések körülbelül Kr. e. 5000-ig vezetik vissza a történelmet. Ám a történeti időszakot, melynek legvégső határa Kr. e. 5000-re vagy 6000-re tehető, mítoszok és hagyományok periódusa előzi meg; s mivel ezek voltak az egyedüli anyagok a történelem előtti ember tanulmányozásához a XIX. század közepéig, a mítoszok rendszerezésére különböző kísérletek történtek, hogy racionális magyarázatot kapjanak, s hogy lássák, vetnek-e bármiféle fényt az ember történelmének korai időszakára. Azonban ahogy Max Müller professzor megjegyezte, „valamennyi előítélettől mentes tudós érezte, hogy az értelmezés eme rendszereinek egyike sem volt legkevésbé sem kielégítő”. „Az első impulzus a mitológia problémájának új megfontolásához”, állapítja meg ugyanez a tanult szerző, „az összehasonlító filológia tudományából ered”. India ősi nyelvének és szent könyveinek felfedezésén keresztül – olyan felfedezés volt ez, amit a professzor az Újvilág megtalálásához hasonlít, s a szanszkrit és egyfelől a zend, másfelől Európa alapvető rasszainak nyelvei közötti bensőséges kapcsolat felismerésén át valóságos forradalom vette kezdetét a világ ősi történelmével általánosságban foglalkozó nézetekben.¹

Észrevették, hogy a fő európai nemzetek nyelvei – ókoriak és modernek is – közeli hasonlóságot mutattak az indiai brahmanok és a Zoroaszter követői által beszélt nyelvekkel. Az indogermán nyelvek e rokonságából szükségszerűen következett, hogy valamennyi biztosan egyetlen eredeti nyelv sarja vagy dialektusa, s egy ilyen eredeti nyelv feltételezése magában foglalta az eredendő árja nép létezését. A védikus irodalom és a klasszikus szanszkrit nyugati tudósok általi tanulmányozása így fokozatosan forradalmat eredményezett az ősi idők emberének történelmével és kultúrájával kapcsolatos eszméik terén. Dr. Schrader a Prehistoric Antiquities of the Aryan People² című művében kimerítő összefoglalását adja azon következtetéseknek, melyek az összehasonlító filológia módszereivel érkeztek az árja nép eredendő kultúrája vonatkozásában, s azoknak, akik további információra vágynak a témában, ehhez az érdekes könyvhöz kell fordulniuk. Jelen célunkat illetően elégséges kijelenteni, hogy az összehasonlító mitológusok és filológusok kizárólagos birtokában voltak e területnek, míg a XIX. század második felének kutatásai új anyagokat helyeztek elérhető közelségbe az ember tanulmányozásához, nem csupán a prehisztorikus időkben, hanem oly távoli korokban, melyekkel összevetve a történelem előtti periódus egész közelinek tűnik.

A mitológusok olyan korban végezték kutatásaikat, amikor az embert jégkorszak utáninak hitték, s amikor az ősi ember fizikai és földrajzi környezetéről azt feltételezték, hogy anyagi szempontból nem különbözött a jelenlegi emberétől. Minden ősi mítoszt ama elképzelés szerint értelmeztek, hogy olyan vidékeken alakultak és bontakoztak ki, melyek éghajlati és egyéb feltételei kevéssé vagy egyáltalán nem különböztek attól, mely manapság körülvesz bennünket. Így valamennyi védikus mítosz vagy legenda a Vihar vagy Hajnal elmélet alapján nyert magyarázatot, noha bizonyos esetekben úgy érezték, hogy a magyarázat egyáltalán nem kielégítő. Indra csupán viharisten volt, Vritra pedig, a szárazság vagy sötétség démona okozta, hogy naponta lement a nap. Ezt az értelmezésrendszert először indiai etimológusok helyezték előtérbe, s ugyan a Védák nyugati tanulmányozói tökéletesítették, jellegében egészen mostanáig változatlan maradt. Ismételten azt hitték, hogy az árják eredeti otthonát valahol Közép-Ázsiában kell keresnünk, s hogy a védikus himnuszok, melyekről azt feltételezték, hogy az indiai árják a többiektől való elszakadásuk után költötték, csupán az árja rassz azon ágának eszméit foglalja magában, mely a mérsékelt égövben élt. A XIX. század második felének tudományos kutatásai azonban kellemetlen megrázkódtatásban részesítették e teóriákat. Az Európa különböző részein talált több száz kő- és bronzeszközből a régészek mostanra megalkották a vas-, bronz- és kőkorszak kronológiai sorrendjét a történelmi időszakot megelőző időkben. Ám a múlt század témánkat érintő legfontosabb eseménye ama bizonyíték feltárása volt, ami igazolta a jégkorszaki periódus létezését a negyedidőszak végén, s az ember roppant ősiségét, aki nem csupán a negyed-, de már a harmadidőszakban is élt, mikor a földteke éghajlati feltételei jelentősen különböztek a mostanitól vagy a jégkorszak utáni periódusétól. A neolitikum és paleolitikum rétegeiben talált állati és emberi maradványok szintén új fényt vetettek azokra az ősi rasszokra, melyek a leletek vidékét benépesítették. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a mitológusok által felállított időteleszkópot nagyobb léptékre kell beállítani, s a mítoszok és legendák tanulmányozása során korábban beérkezett eredményeket e tudományos felfedezések által felfedett tények fényében ellenőrizni kell. A filológusoknak immár óvatosabbnak kellett lenniük nézeteik kialakítása során, s néhányuk hamar felismerte a tudományos felfedezések ereje mentén kibontakozó érvelések érvényességét. Az olyan német tudósok művei, mint Posche és Penka, készségesen kihívta maga ellen az árja rassz eredeti otthonával kapcsolatos ázsiai elméletet, s manapság általánosságban is felismerték, hogy fel kell ezt adnunk, és az árják őseredeti otthonát valahol másutt, a távolabbi északon kell keresnünk. Origin of the Aryans³ című művében Canon Taylor összegezte az utóbbi néhány évben ez irányba tartó munkákat. „Ez főként destruktív tevékenység”, írja, s könyvét az alábbi következtetéssel zárja: „a szanszkritológusok korábbi zsarnoksága szerencsére véget ért, s látható, hogy az elsietett filológiai levezetéseket szisztematikusan ellenőrizni szükséges a prehisztorikus régészet, koponyatan, antropológia, geológia és a józan ész következtetései által”. Ha ezt a megjegyzést nem lezáró szónoklatként használta volna a könyv végén, biztosan ellene lehetne vetni, hogy feleslegesen ítéli el az összehasonlító mitológusok és filológusok fáradozásait. Az új felfedezések fényében mindig felül kell vizsgálni a régi következtetéseket az emberi tudás valamennyi részén, ám éppen ezért sohasem igazságos hibák után kutatni azoknál, akik szegényes és elégtelen anyaggal tevékenykedtek korábban ugyanazon a területen.

(In: Bal Gangadhar Tilak: The Arctic Home in the Vedas, Tilak Bros, Galkwar Wada, Pune, 1925 (első kiadás: 1903), 1-5 old.)

¹ Lásd Lectures on the Science of Language, II. szám, 445-446. old.

² Charles Griffin and Company, London, 1890.

³ Isaac Taylor: The Origin of the Aryans, London, 1892.