2023. február 26., vasárnap

Julius Evola levele Ernst Jüngerhez

Róma, 1953. XI. 17.

 Tisztelt Uram! 

Nevem ismerős lehet ön előtt, mert nemrég kaptam – meglehet, Dr. Mohler közvetítésével – egy dedikált példányt a Heliopolisból, és azért is, mert voltak közös ismerőseink a Birodalomban – például C. Schmitt professzor és Freiherr von Gleichen. 

Régóta különös érdeklődéssel kísérem tevékenységét, és gyakran nyílt alkalmam hivatkozni műveire. Ezek közül lényegében az első időszak, mondhatjuk, a Márványszirtekig áll közel hozzám. Ezzel összefüggésben vettem a bátorságot, hogy önhöz forduljak. Azt hiszem, el tudom intézni a Der Arbeiter olaszra fordítását. Az első és a második háború utáni időszak közötti analógia miatt, úgy vélem, az e könyvben vázolt problémák újra aktuálisak – egyébként a megoldások, amelyeket a köztes időben a Birodalomban és Olaszországban megtalálni véltek, nagyrészt csupán látszatmegoldások, pótcselekvések és gazdasági jelenségek voltak. Szerintem tehát a könyvnek ma is „ébresztő” hatása lehet.

Nos, egy fogyatékossággal azonban meg kell küzdenünk, ugyanis az említett könyv nincs a birtokomban és nagyon nehéz beszerezni. Dr. Mohler még azt is megírta, hogy önnek úgyszintén csupán egy archív példánya van belőle. Ám talán lehetséges az ismeretségi körében találni valakit, aki eladná vagy csak kölcsönadná a tanulmányozás és az esetleges fordítás idejére, hivatalos személyes visszatérítési biztosítékkal. 

Ezen felül, kihez kellene fordulni a fordítás jogdíjának ügyében? 

Bocsásson meg, kérem, e kérés miatt, amely mindazonáltal megadta nekem az egyre csak halasztott lehetőséget, hogy személyesen is felvehessem önnel a kapcsolatot. 

 Kifejezett nagyrabecsüléssel,

                                                híve: J. Evola 


J. Evola 

Corso Vittorio Emanuele 197 

Roma

2023. január 6., péntek

Ernst Jünger – A munkás (előszó, 1963)

 A munkásról szóló mű 1932 őszén jelent meg, abban az időben, amikor már nem fért kétség a régi erők tarthatatlanságához és az újak kialakulásához. Próbálkozást jelentett és jelent egy olyan pont eléréséhez, ahonnan az eseményeket nem csupán sokszínűségükben és ellentmondásosságukban megérteni, hanem a veszély ellenére üdvözölni is lehet.

A könyv megjelenése nem sokkal a nagy fordulatok előtt nem véletlen; nem volt hiány hangokban, melyek szerint befolyásolta ezeket. Természetesen nem mindig tudatosan értették, és sajnos velük sem érthetek egyet – először is azért, mert nem becsülöm túl a könyvek tettekre gyakorolt hatását, másodszor mert túlságosan röviddel az események előtt jelent meg.  

Ha a főhősöket az itt kibontott princípiumok vezették volna, akkor tartózkodtak volna a szükségtelen vagy akár értelmetlen megtételétől, s azt tették volna, ami szükséges, meglehet még a fegyverek ereje nélkül is. Ehelyett olyan felőrlő folyamatba kezdtek, melynek jelentősége abban rejlett, amit legkevésbé sem sejtettek: a nemzetállam és a vele összefüggő rendek további felbomlásában. E szempont magyarázat arra, ami elhangzott a „polgárról”.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, mi történt a világ más részein, és követelte milliók életét, sem azt, hogy a hagyományos eszközök elégtelenek voltak. Másfelől akadémikus kérdés marad, hogy a teher könyörtelen könnyítése és közben a lényegi szubsztancia megőrzése, továbbá a folyamatot is megelőző menetgyorsítás még elsajátítható-e egyáltalán, vagy nem történt-e valami jóvátehetetlen, mikor előkészületeit figyelmen kívül hagytuk először 1848-ban, majd 1918-ban. Ez a német és a világdemokráciával kapcsolatos, a problémát nem érinti.

Időközben még alaposabban megbizonyosodhattunk afelől, hogy a műnek nem csupán nemzeti, gazdasági, politikai, földrajzi és etnológiai léptéke van, hanem egy új földi hatalom előőrseit is megsejtettük és letapogattuk itt. Már akkoriban felismerte ezt néhány olvasó, noha a probléma epizodikus és véletlenszerű, politikai és polemikus előtere mindig jobban megragadta a figyelmet, mint lényegi magva. Utóbbinak azonban – még ha állandóan változó álruhában is – maradandó hatása van.   

Így, míg a történeti erők kimerültek, még ott is, ahol birodalmakat alkottak, ugyanakkor valami nagyobb növekedését látjuk világviszonylatban és azon is túl, melynek először csupán dinamikus potenciáját ragadjuk meg. Annak jele ez, hogy a könyv valahol másutt nyer értelmet, mint harc közben gondoltuk. A részleges vakság ugyanakkor a terv része. Egyedül a munkás alakja marad rendíthetetlen, még hatékonyabban emelkedve ki a káoszból.

Hosszú ideje, lényegében már az első kiadás óta foglalkoztat a gondolat, hogy átdolgozom a munkásról szóló könyvet. Ezt több-kevésbé elvégeztem, és egy „javított”, valamint egy „teljesen átdolgozott” változattól a második vagy új kiadásig terjednek.

Ha mindazonáltal a harmadik kiadás (1942) érintetlen szövegét is tartalmazza a teljes változat, ez főként dokumentatív értékkel bír. Sok minden, ami akkoriban meglepőnek vagy akár provokatívnak tűnt, mára a mindennapi tapasztalat részévé vált. Ugyanakkor a múlt része lett, ami válaszra késztetett. Ezért könnyebb most a kezdeti állapotot, és ami epizodikus volt benne, alávetni a könyv változatlan magvának, az alak elképzelésének. 

Végeredményben az évek során a megközelítések többé-kevésbé kiterjedt megfontolásokként bontottak virágot. Néhányat e kiadás esszékötetében[1] találunk, másokat az itteni függelékben foglalunk össze.

 Wilflingen, 1963. november 16.

 



[1] Az 1963-as kiadással egy kötetben megjelent Maxima-Minima: Adnoten zum Arbeiter című műről van szó. (Önálló kiadása: Klett-Cotta, Stuttgart, 1983.)