2023. január 6., péntek

Ernst Jünger – A munkás (előszó, 1963)

 A munkásról szóló mű 1932 őszén jelent meg, abban az időben, amikor már nem fért kétség a régi erők tarthatatlanságához és az újak kialakulásához. Próbálkozást jelentett és jelent egy olyan pont eléréséhez, ahonnan az eseményeket nem csupán sokszínűségükben és ellentmondásosságukban megérteni, hanem a veszély ellenére üdvözölni is lehet.

A könyv megjelenése nem sokkal a nagy fordulatok előtt nem véletlen; nem volt hiány hangokban, melyek szerint befolyásolta ezeket. Természetesen nem mindig tudatosan értették, és sajnos velük sem érthetek egyet – először is azért, mert nem becsülöm túl a könyvek tettekre gyakorolt hatását, másodszor mert túlságosan röviddel az események előtt jelent meg.  

Ha a főhősöket az itt kibontott princípiumok vezették volna, akkor tartózkodtak volna a szükségtelen vagy akár értelmetlen megtételétől, s azt tették volna, ami szükséges, meglehet még a fegyverek ereje nélkül is. Ehelyett olyan felőrlő folyamatba kezdtek, melynek jelentősége abban rejlett, amit legkevésbé sem sejtettek: a nemzetállam és a vele összefüggő rendek további felbomlásában. E szempont magyarázat arra, ami elhangzott a „polgárról”.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, mi történt a világ más részein, és követelte milliók életét, sem azt, hogy a hagyományos eszközök elégtelenek voltak. Másfelől akadémikus kérdés marad, hogy a teher könyörtelen könnyítése és közben a lényegi szubsztancia megőrzése, továbbá a folyamatot is megelőző menetgyorsítás még elsajátítható-e egyáltalán, vagy nem történt-e valami jóvátehetetlen, mikor előkészületeit figyelmen kívül hagytuk először 1848-ban, majd 1918-ban. Ez a német és a világdemokráciával kapcsolatos, a problémát nem érinti.

Időközben még alaposabban megbizonyosodhattunk afelől, hogy a műnek nem csupán nemzeti, gazdasági, politikai, földrajzi és etnológiai léptéke van, hanem egy új földi hatalom előőrseit is megsejtettük és letapogattuk itt. Már akkoriban felismerte ezt néhány olvasó, noha a probléma epizodikus és véletlenszerű, politikai és polemikus előtere mindig jobban megragadta a figyelmet, mint lényegi magva. Utóbbinak azonban – még ha állandóan változó álruhában is – maradandó hatása van.   

Így, míg a történeti erők kimerültek, még ott is, ahol birodalmakat alkottak, ugyanakkor valami nagyobb növekedését látjuk világviszonylatban és azon is túl, melynek először csupán dinamikus potenciáját ragadjuk meg. Annak jele ez, hogy a könyv valahol másutt nyer értelmet, mint harc közben gondoltuk. A részleges vakság ugyanakkor a terv része. Egyedül a munkás alakja marad rendíthetetlen, még hatékonyabban emelkedve ki a káoszból.

Hosszú ideje, lényegében már az első kiadás óta foglalkoztat a gondolat, hogy átdolgozom a munkásról szóló könyvet. Ezt több-kevésbé elvégeztem, és egy „javított”, valamint egy „teljesen átdolgozott” változattól a második vagy új kiadásig terjednek.

Ha mindazonáltal a harmadik kiadás (1942) érintetlen szövegét is tartalmazza a teljes változat, ez főként dokumentatív értékkel bír. Sok minden, ami akkoriban meglepőnek vagy akár provokatívnak tűnt, mára a mindennapi tapasztalat részévé vált. Ugyanakkor a múlt része lett, ami válaszra késztetett. Ezért könnyebb most a kezdeti állapotot, és ami epizodikus volt benne, alávetni a könyv változatlan magvának, az alak elképzelésének. 

Végeredményben az évek során a megközelítések többé-kevésbé kiterjedt megfontolásokként bontottak virágot. Néhányat e kiadás esszékötetében[1] találunk, másokat az itteni függelékben foglalunk össze.

 Wilflingen, 1963. november 16.

 



[1] Az 1963-as kiadással egy kötetben megjelent Maxima-Minima: Adnoten zum Arbeiter című műről van szó. (Önálló kiadása: Klett-Cotta, Stuttgart, 1983.)