2018. december 24., hétfő

Kertek és utcák XCIII.

Schilfhütte, 1940. január 6. 

A Kirchhorstból magammal hozott Coronában az 1891-ben New Yorkban elhunyt Hermann Melville Bartleby című novelláját olvastam. Noha az Oblomov főhőséhez hasonlóan egy teljesen tétlen jellemet ír le, a történetet mindazonáltal olyan jól szövi, hogy az együttérzés egy pillanatra sem szűnik. Az adományok közt, amikkel egy író rendelkezhet, a mesélő és előadó tehetség ugyan nem a legfőbb, mégis növeli az összes többi képesség hatását, ahogy az egészség is ezt teszi az élet valamennyi megnyilvánulásával.

Végeztem Hésziodosz Theogóniájával. Hatalmas a kép, ahogy Uranos éjszaka alászáll, s át akarja karolni a Földanyát, Kronos pedig fogazott sarlójával lenyírja szemérmét, majd a háta mögé hajítja. A vércseppekből, miket a föld magába fogad, az Erinnüszek, Nimfák és Gigászok születnek, miközben a szemérem az óceánba hullik, s a fehér, hullámok közt hánykolódó húsból Aphrodité kel életre.

 

Vannak más ősnemzések is, mint például a kis forrázatok, amiket a Lipcsei Állattani Intézetben csodáltunk meg.

2018. december 17., hétfő

Kertek és utcák XCII.

Schilfhütte, 1940. január 5. 

Kávészünet a nádkunyhóban, mialatt naplófeljegyzéseket készítek. A lüneburgi pusztaságról származó viaszgyertya az üres, kék gyömbéres üvegben áll, és olvadás közben sárga csíkokkal fonja be azt. A kék lángot sárga aura veszi körül, finom fénypor, melyben az anyag szétszóródik.

Füstölőgyertyák közül eddig egy zöld fajtát, enyhét és kellemest használtam, azután szantálfából készített barnát, végül pedig fekete pálcikákat Japánból, amik fehér hamván fekete betűkkel egy mondás jelent meg. Homályos, nyirkos helyeken, valamint patkányok szomszédságában értelmet nyer számunkra az ilyesféle tudomány. 


A védművek jellegzetességei nem lépnek olyan élesen elő, ha bennük élünk. Ez csak akkor vált világossá számomra, mikor tegnap a grefferni vámháztól nem messze található 14-es bunkert ellenőriztem, amit őrsége elhagyott. Ahogy nagy nehezen kinyitottam a hatalmas acélajtót és leereszkedtem a betonkriptába, végül egyedül álltam a gépfegyverek, szellőzők, kézigránátok és egyéb muníció között, visszatartva a lélegzetem. Néha egy csepp víz hullott le a mennyezetről, vagy az erődtelefon különféle jelzőhangokat hallatott. Először itt tűnt fel, hogy a hely olyan, mintha vasműves küklopszok lakhelye lenne, kiknek belső látása hiányzik. Nagyon hasonló ez ahhoz, amikor a múzeumban gyakran világosabban ismerjük fel a kiállított tárgyakat a maguk jelentőségében, mint azok, akik hosszú idővel ezelőtt elkészítették és használták őket. Ahogy a piramisok belsejében vagy a katakombák mélyén, itt is az idő szellemével szembesültem, melyet mintegy idolnak, a technikai finomságok mozgó csillogásától teljesen megfosztottnak láttam, és mérhetetlen erejét nagyszerűen megértettem.

Egyébként eme építmények erősen nyomasztó teknősbékaszerűsége az azték építészetre emlékeztetett, s nem csak külsőségeiben. Ami ott a nap volt, az itt az intellektus. Mindkettő a vérrel és a halál hatalmával áll kapcsolatban.

2018. december 10., hétfő

Kertek és utcák XCI.

Schilfhütte, 1940. január 4.

Visszatértem a szabadságról, aminek két nap után egy távirat vetett véget. Perpetua hozta meg a hírt remetelakomba, ahol éppen egy szép, Dzsibutiből származó sternocerát1 tanulmányoztam. Perpetuára később a konyhában szomorkodva találtam rá.


Úti olvasmányom Brousson Anatole France-ról szóló könyve volt. A tizenhatodik oldalon található a híres idézet La Bruyère-től: „egy kicsivel több cukor a vizeletben, és a szabadgondolkodó máris misére megy”.2 Valóban hinni kezdünk, mikor rosszabbul vagyunk. Olyan szagokat, színeket, hangokat érzékelünk, amik máskülönben hozzáférhetetlenek számunkra.

1 Ékszerbogár.
2 Jean de la Bruyère (1645-1696) francia író, a style coupé, a rövid mondatokból álló stílus első művelői közé tartozott. Theophrasztosz Jellemrajzok című művének fordítója, mely íráshoz függelékként saját szatirikus munkáját, a Les Caractères ou les Mœurs de ce siècle-t (A mai század jellem- és erkölcsrajza) csatolta. Később több kiadásban önállóan is megjelent.

2018. december 6., csütörtök

Kertek és utcák XC.

Kirchhorst, 1939. december 31.

Szabadságon Kirchhorstban. A manzárd immár a lakatlanság jegyeit viseli magán. Milyen hamar kiköltözik a hely szelleme! Tegnap, szilveszter előestéjén Martin von Kattéval beszélgettem. Részleteket mesélt a lengyel hadjáratról, melyek egy másik időhöz béklyóztak volna, ám az eseményeket befogadó képességünk korlátozott. Számomra minden Visztulán túli dolog, amiről csak hallok vagy olvasok, kisebb történelmi jelentőséggel bír. Mintha ködös vidékeken játszódnának, ahol körvonalaik elmosódnak. El sem tudom képzelni például Attila palotáját.