2010. május 5., szerda

Marti Conservatori


A rómaiak pénzérméin gyakran előfordul a Marti Conservatori dedikáció — „a megőrző Marshoz”. Mársz mindannak ellentéte, ami mai, hamis „konzervativizmus”-életérzés.

Jellemző, hogy mi az, amit a vulgáris műveltség kizárólagosan Marshoz társít: hadisten, a háború istene, „következésképp” az erőszak, a békétlenség istene, erotikus tekintetben pedig egy primitív férfiasság (masculinitas). Ez az egyoldalúsítás részben már az ókorra is igaz volt, ugyanis Mars görög megfelelőjének Arészt (Άρης) tartották. Habár Arész sem csak annyi, amennyit ma gondolnának róla, ez a megfeleltetés felszínes, és figyelmen kívül hagyta és hagyja Mars apollói vonásait. Mars-ból a folyamatosan szekularizálódó és „humanizálódó” műveltség szemében legfeljebb csak Volcanus egyik részaspektusa maradt, annak is egy alacsonyrendű formája.

Pedig nem véletlenül volt Mars Romulus — Róma alapítójának — atyja, nem véletlenül a klasszikus római istentriász (Iuppiter, Mars–Mavors, Quirinus) egyik tagja, nem véletlen, hogy flamen-je a Flamen Dialis mellett a Flamines Maiores, azaz a három nagy flamen között foglalt helyet (Flamen Martialis). Róma géniusza marciális, akkor is, ha ma már csak Róma „joviális” arculatát hajlandóak valamelyest elfogadni azok, akik Európa „görög-római” és „zsidó-keresztény” gyökereit hangoztatják. Persze, ha belegondolnának, hogy Iuppiter–Iovis sem volt bos, vagyis ökröcske, akkor még ezt sem fogadnák el Rómából. Kérdés, Európából maradt-e még valami egyáltalán, vagy magára lehet hagyni a világgal együtt, mint minden szellemi aktív befogadására teljességgel képtelent.

Ismételjük, már az ókorban, magában Rómában megtörtént Mars „trónfosztása”: a későbbi istentriászban már Iuno („Mars anyja”) és az etruszk eredetű Minerva szerepelt. Lehet gondolkozni azon, vajon ez a váltás véletlenül előzte-e meg majdnem közvetlenül a római királyság felbomlását. A Magna Mater-arculatok anyaisága Rómában is felváltotta Marspiter (hiszen nem csak Iuppiter létezett) atyaiságát, a megőrző és békehozó Mars helyére a hamis női „békesség” és „bölcsesség” szimbólumai kerültek. Noha ezek az isteni nők végtelen magasságban tündökölnek a modern világ démoni maradványai felett, a rómaiak igazi géniusza a győztes harcot követően békét teremtő Mars volt. Ezért is szóltak hozzá a következő érmefeliratok: Mars Victor, és Marti Pacifero — „A békehozó Marshoz”.

Augustus császár és augur, a Pax Augusta megteremtője forumán templomot emeltetett a bosszúálló Marsnak, ez volt a Templum Martis Ultoris, Mars Ultor szentélye, Caesar gyilkosainak megbosszulása emlékére.

Metaforikusan minden demokratizmus Caeasar brutális meggyilkolása. Dante poklának legmélyére veti Júdással együtt Brutus-t és Cassius-t.

8 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, gyakran járok majd áldozni ebbe a "templvm"-ba! *leffent*

    VálaszTörlés
  2. Szimpatikus, szimpatikus, meglehetőst imperialista és paleokonzervatív, úgy hiszem én is gyakran járok majd erre. Hanem az Ezüst Tequila Páholyt hanyagolják Loxon?

    VálaszTörlés
  3. Hanyagolom. Az ott található egy-két írást majd beillesztem ide-oda.

    Baalmont, ha leffeg, akkor Maga lesz az első, akit feláldozunk.

    VálaszTörlés
  4. Végre! Micsoda karrier-lehetőség! Ezért érdemes élni! Éljen a HADISTEN! :>

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz már új poszt?
    Poszt akarok, POSZT!!! :)

    (Ezért jó, hogy ez egy "monologikus-diktatorikus" blog... Csak egyvalakit kell piszkálni a fentiek érdekében! :))

    VálaszTörlés
  6. Mon Baalmont, megegyeztünk, hogy feláldozzuk Önt. Addig is írjon helyesen. Ha poszt akar, akkor a tárgy nélküli eset: posz. Tehát a mondata helyesen: „mikor lesz már új posz?”

    Érti?

    A diktatúra azt jelenti, hogy Ön el van nyomva, akármennyire is azt hiszi, hogy piszkál. Sajnálom.

    Tiszteletteljes üdvözlettel,
    Elnyomója

    VálaszTörlés
  7. Hmm...hanem akkor engem is elnyom-e (vagy el-e nyom) kedves uram? Ebbe az országba is jól jönne már vmi antidemokratikus ellenforradalom; az hihetetlen, h mennyi majom van a parlamentben most is.

    VálaszTörlés
  8. Öööh... Akkor ír végre poszt, Herr Elnyomó? Például szívesen olvasnék valamit a numenekről...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.