„Ámde mi hajtja az Oriont, meg a csillagokat mind,
hogy tovatűnjenek, és megrövidüljön az éj?
Miért jön az eddiginél gyorsabban hajnal az égre,
s lángsugarakkal a nap tengerek árjaiból?
Fegyverzajt hallok? Csakugyan, fegyver zaja hangzik.
Mars közelít, s hadi zaj csattog a lépte nyomán.
Ünnepet ülni bosszútálló Mars száll le az égből.
Augustus forumán látni akarja lakát.
Temploma nagy, de az isten is az: fia városa végre
egy Marshoz méltó isteni házat emelt.
Temploma méltó már a gigasokon ült diadalhoz.
Innen elindulhat harcra a harcok ura,
hogyha akár Keleten gonosz ellen emelne kezet ránk,
vagy ha talán Nyugaton kell letiporni a gazt.
Hogyha e nagy műnek tetejére a harc ura ránéz,
győző isteneket látva az ormon, örül,
fegyvereket lát ajtóin sokféle alakban
s látja vitézeinek sok diadalmi jelét.
Látja nagy Aeneast, kedves terhével a vállán,
s julusi ősöknek látja nemes csapatát.
Látja nagy Iliadest — vezér fegyverzete vállán —,
és a felíratokat látja a képek alatt.
Látja, hogy Augustus van a homlokzatra felírva,
és hogy e név által temploma még ragyogóbb.
Ifjan ajánlta fel ezt, amidőn szent harcra vonult ki.
Nagyságának nagy kezdete volt ez a harc.
Égre emelte kezét — mellette derék katonái,
szemben a cinkosok — és ő maga így könyörög:
»Hogyha csatámra atyám hívott, Vestának a papja,
s két istenségért sújtani készül e kéz:
Állj ide, Mars! Bünös vérben forgasd meg a kardod,
szent segedelmeddel védd meg a jobbik ügyet.
Templomot építek, ha nyerek, s a neved Boszuló lesz.«
Szólt s vígan tért meg nyert diadalma után. —
Mars nem is egyszeresen szolgált rá erre a névre:
parthustól jeleink visszaszerezte megint.
Puszta vidék, meg a ló, meg a nyíl jól védi e népet.
Nagy folyamok köritik, s megközelítni nehéz.
Dölyfét két Crassus gyászos kimulása növelte:
elpusztult a vezér, hadsereg és hadijel!
Parthus kézbe került hadi díszünk, római zászlónk,
ellenséges kéz hordta a római sast.
És örökös lett volna e szégyen, hogyha vitézül
Caesar fegyvere nem védi meg Ausoniát.
Régi gyalázatnak szégyenfoltját letörölte,
s jól ismert kézben vannak a drága jelek!
Mit használt teneked most hátrafelé nyilazásod?
Mit használt a vidék, meg rohanó paripád?
Parthus, a sast s a legyőzött íjat is általadod most,
nincs a gyalázatnak nálad a záloga már!
Kétszeresen bosszut állt; szentélyt s nevet így nyer az isten:
tiszteletet méltán tett fogadalma szerint.
Cirkuszban legyen, ó, polgárok, az ünnepi játék!
Mert nem színjáték illeti harcok urát!”
