Augustinus (Szent Ágoston, 354–430) az alábbi levelet (Epist. 108.) 409-ben, hippói püspökként írta Macrobiusnak, Hippo Regius donatista püspökének. Ebben az ún. circumcelliók avagy agonisztikusok mozgalmát élesen elítéli. (A levél kiadása: Corpus scriptorum ecclesiasticorum Latinorum 33., 632. o.)
„Menekülnek az egység (unitas) elől, olyannyira, hogy mi a ti embereitek galádságai ellenében – nem akarom azt írni, hogy a tieitek ellenében – az állam törvényeihez folyamodunk, illetőleg hogy a circumcelliók épp e törvények ellen fognak fegyvert, amelyeket ugyanolyan őrjöngéssel vesznek semmibe, mint amilyennel korábbi tombolásuk alkalmából rátok zúdították azokat. Menekülnek az egység elől, olyannyira, hogy a parasztok vakmerősége földbirtokosaink ellen támad, és a szökevény rabszolgák az apostoli tanítás ellenére nemcsak eltávolodnak uraiktól, hanem még fenyegetik is őket, sőt nem csak fenyegetnek, hanem erőszakos rajtaütésekkel még fosztogatnak is; kezdeményezőik, vezéreik és a gazság fejei pedig az agonisztikusok, a ti hittestvéreitek, a ti díszeitek, akik »isten dicsőségére« ontják ki mások vérét, úgyhogy az emberek gyűlölete miatt kénytelenek vagytok gyűléseiteken és beszédeitek alkalmával a másoktól elrabolt zsákmány megtérítését ígérgetni. De ezt sem teljesítenétek szívesen, nehogy az illetők vakmerőségét – amelyet presbytereitek szükségesnek véltek – túlságosan elítélni kényszerüljetek.”
„Menekülnek az egység (unitas) elől, olyannyira, hogy mi a ti embereitek galádságai ellenében – nem akarom azt írni, hogy a tieitek ellenében – az állam törvényeihez folyamodunk, illetőleg hogy a circumcelliók épp e törvények ellen fognak fegyvert, amelyeket ugyanolyan őrjöngéssel vesznek semmibe, mint amilyennel korábbi tombolásuk alkalmából rátok zúdították azokat. Menekülnek az egység elől, olyannyira, hogy a parasztok vakmerősége földbirtokosaink ellen támad, és a szökevény rabszolgák az apostoli tanítás ellenére nemcsak eltávolodnak uraiktól, hanem még fenyegetik is őket, sőt nem csak fenyegetnek, hanem erőszakos rajtaütésekkel még fosztogatnak is; kezdeményezőik, vezéreik és a gazság fejei pedig az agonisztikusok, a ti hittestvéreitek, a ti díszeitek, akik »isten dicsőségére« ontják ki mások vérét, úgyhogy az emberek gyűlölete miatt kénytelenek vagytok gyűléseiteken és beszédeitek alkalmával a másoktól elrabolt zsákmány megtérítését ígérgetni. De ezt sem teljesítenétek szívesen, nehogy az illetők vakmerőségét – amelyet presbytereitek szükségesnek véltek – túlságosan elítélni kényszerüljetek.”
Epist. 185. – a rabszolgák viselkedéséről a vallási viták idején. E levelet Ágoston 417-ben írta Bonifatius afrikai comesnek, vagyis az afrikai provinciák (Africa proconsularis, Byzacena, Numidia és Mauretania Sitifensis) katonai parancsnokának. (A levél kiadása: Corpus scriptorum ecclesiasticorum Latinorum 57., 13–15. o.
„A Krisztusban való béke és egység tanítása még a katolikus császárok törvényeinek kibocsátása előtt lassan elterjedt, és az emberek, amint megismerkedtek vele, akarták és képesek voltak rá, maguktól pártoltak át hozzá, közöttük azonban a megveszekedettekből álló, elvakult csordák (perditorum hominum dementissimi greges) különféle alkalmakból kifolyólag állandóan zavarták az ártatlan hívek nyugalmát. Melyik uraság nem kényszerült szolgálójától rettegni, ha az ezekhez folyamodott védelemért (patrocinium)? Ki merészelt egy felforgatót (vagy) hangadót akár csak meg is fenyegetni? Ki idézhetett törvényszék elé egy raktárfosztogatót (consumptorem apothecarium) vagy akármilyen adóst, ha az (illető) ezeknek a segítségét és oltalmát vette igénybe? (Mindenki) úgy félt a megbotozástól, a gyújtogatásoktól és a halálos fenyegetésektől, hogy a leghitványabb szolgák tábláit (adóskötelezvényeit) megsemmisítette, csak hogy (kötelezettségeiktől) mentesítve távozzanak. A hitelezőktől kikényszerített írásokat visszaadták az adósoknak. Akik pedig durva szavaikat semmibe sem vették, még durvább ütlegekkel kényszerültek parancsaikat végrehajtani. Ha valaki megsértette őket, hiába volt ártatlan ember, porig rombolták vagy felgyújtották a házát. Egyes előkelő származású és gondosan nevelt családapákat ezeknek a mészárlásai után félholtan hurcoltak el, vagy malomkő elé kötve, ütlegekkel kényszerítették őket, hogy azt hitvány barmok módjára forgassák körbe. Mert hiszen a polgári hatóságok részéről ugyan miféle törvényes segítségnyújtásnak volt ezekkel szemben foganatja? Jelenlétükben melyik hivatalnok mert szusszanni? Ki mert valamit végrehajtani, amit ezek nem akartak? Ki próbálta megbosszulni azokat, akik ezeknek a gyilkosságai folytán vesztették életüket? Legfeljebb őrültek akarhattak bosszút állni rajtuk, amikor egyesek maguk vonták magukra ezeknek a fegyvereit és azért fenyegették őket halállal, hogy azok döfjék le őket; mások mindenféle magaslatokról (vetették le magukat), vízben vagy tűzben keresték önként, bárhogyan is a halált, és halálra szánt lelküket maguk dobták el maguktól.”
A két levél fordításának forrása:
Római történeti chrestomathia III. Tankönyvkiadó, Budapest, 1979.
 |
Szent Ágoston. Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából |
