D., 1915. december 31.
A Karácsonyt szépen és békésen ünnepeltük meg. Szenteste ünnepséget tartottunk az embereknek az egyik hangárban, amit teljesen feldíszítettünk. Mindannyian kaptak valamilyen kedves kis ajándékot. A vezérkar is küldött egy csomagot mindenféle dologgal mindannyiuk számára. Este kis ünnepséget tartottunk a tiszteknek a kaszinóban; itt is megajándékoztuk egymást. Én többek közt egy gyönyörű ezüstkupát kaptam. Rajta a „levegő győztesének” felirat olvasható, s a Repülőalakulatok Főparancsnoksága ajándékozta nekem, s Immelmannak is járt egy ugyanilyen.
Tegnapelőtt egy nagyon lelkes ellenféllel harcoltam, aki bátran védte magát. Fölényben voltam vele szemben, így védekezésre kényszerítettem. Megpróbált kanyarogva és manőverezve elmenekülni, sőt, igyekezett megfordítani a szerepeket, engem kényszerítve védekezésre. Nem járt sikerrel, ám én sem tudtam eltalálni őt. Mindössze annyit értem el, hogy fokozatosan a föld felé szorítottam. Kétezer-nyolcszáz méteren kezdtük a küzdelmet, s hamarosan ezer méterre csökkent a magasságunk. Folyamatosan egymás körül süvítettünk, ám mivel ezen a felszállásomon már két másik ellenséges gépet lelőttem, csak kevés lőszerem maradt. Végül ez mentette meg őt, mert halálosan megsebesítettem a megfigyelőjét, így nem tudott többé védekezni ellenem. Ekkor már viszonylag biztonságban mögé tudtam volna kerülni, és elkapni, de nyolcszáz méteres magasságon teljesen kifogytam a töltényekből. Egyikünk sem tudott a másik fölé kerekedni, és végül egy másik Fokker (Immelmann) érkezett a segítségemre, a harc pedig – ezúttal közöttük – újrakezdődött. Immelmannal együtt repültem rá megint, hogy összezavarjam az angolt. Sikerült a földtől száz méternyi magasságon belülre kényszerítenünk, és arra számítottunk, hogy bármelyik pillanatban megkísérelheti a landolást. Mégis megpróbált tovább repülni, mint egy őrült. Egyenesen rárepülve igyekeztem véget vetni ennek, ám ebben a pillanatban leállt a motorom, és én kényszerültem leszállásra. Még láttam, hogy eltűnik egy fasor felett, és zseblámpával felszerelkezve (semmi jobb nem volt nálam) lóháton igyekeztem arrafelé. Azt hittem, ő is leszállt, de legnagyobb meglepetésemre továbbra is a levegőben volt. Telefonos érdeklődésemre sem tudtak mondani semmit. Este pedig megérkezett a jelentés, hogy áthaladt a vonalaink felett száz méteres magasságban hazafelé menet. Micsoda merész fickó! Nem túl sokan próbálnák meg utánozni. Immelmannak is fel kellett adni a küzdelmet, mert elakadt a lőszere.
(Oswald Boelcke: Harctéri beszámolók, Disciplina, Pécs, 2015, 52-54. old.)
