Egy hétig Arno Brekerrel – hogy növeljük a „koponyagyűjteményt”. Jó szándékú barátok ellenezték: „benne lesz az újságokban”.
Pénzbe nem kerül, és legalább elmondhatjuk, hogy Breker ismeri szakmáját, ami portrékhoz különösen elengedhetetlen. A tulajdonképpeni ösztönzés egy bosszantó berlini élmény volt nemrégiben, ahol meg akartam nézni a Breker-kiállítást, s egy vaskos diák eltorlaszolta a bejáratot, mintegy őrt állt és kioktatóan fordult hozzám. Mire próbált figyelmeztetni – „elfajzott” művészet? Akár meg is spórolhatnánk az idézőjelet; az ilyen típus átmenti magát egyik rendszerből a másikba, úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik záptojás a másikra.
Neves portrékészítőként Breker népszerűségben nem szenvedett hiányt. Ahogy sokan mások, Rosenberg is halhatatlanná szeretett volna válni általa. Breker tudta, hogy Gerhart Hauptmann, akit ő csodált, nem tartozik látomásos szerzőnk kedvencei közé. Amikor kiürítette műtermét, csupán Hauptmann mellszobrát hagyta ott. Rosenberg az ülést követően:
– Megmintázta Hauptmannt! Ő számunkra elfogadhatatlan – a Berliner Tageblattba írt!
Közvetlenül Liebermann halála után felesége hívta Brekert, hogy vegye le halotti maszkját. Mikor a szobrász már a halálos ágynál állt, megzavarta, hogy Liebermann borostás, s hiába keresgélt borotva után. Végül az „Adlonba”, abba a hotelbe ment, ahol Liebermann évtizedekig nagyra becsült vendég volt. Itt Breker megkérte a fodrászt, hogy egy negyed órára legyen segítségére. Ahogy utóbbi meghallotta, hogy Liebermannról van szó, nem csupán visszautasította, hanem még a borotváló készletét sem adta kölcsön. Breker azután a piszoárban találta meg, amire szüksége volt. Ám amikor igyekezett megborotválni a holtat, látta, hogy arca már beesett. Azonban mivel évek óta ismerte, sikerült neki életteli formára visszagyúrni.
A műteremben. Breker arca rendben van, láthatóan szenvedéllyel dolgozik. Észreveszem, hogy zenei térben vagyok, ahol dolgok kezdenek alakot ölteni; elő akarnak nyomakodni az elkülönítetlenből. Egy gyapjúrongy arcot formáz, az összegyűrt papír tornyos erőd falgyűrűvel. Így látta Don Quijote is a szélmalmokat.
(Über Kunst und Künstler, Verlag Robert Gessler, Friedrichshafen,1995, 118-119. o.)
