Német tanárok és bajtársak! Német honfitársak, férfiak és asszonyok!
A Német Nemzetet a Vezér szavazásra hívta; a Vezér ugyanakkor nem kér a nemzettől semmit, a legfelsőbb, önkéntes döntés közvetlen lehetőségét adja meg neki, mégpedig azt, hogy ez a nemzet kívánja-e saját létezését vagy sem. A nemzet holnap nem másról szavaz, mint jövőjéről.
E szavazást aligha lehet az eddig ismert szavazási eljárásokhoz hasonlítani. Egyedi tényezője az általa elérendő döntés valódi jelentősége. Az egyszerű és végső engesztelhetetlensége nem tűr semmiféle megingást és késlekedést. E végső döntés nemzetünk létének legkülső határáig terjed. Mi ez a határ? Minden létező eme őseredeti követeléséből áll, nevezetesen hogy megtartsa és megmentse saját lényegét. Így korlátot emeltek aközé, ami követelhető egy nemzettől és aközé, ami nem. A becsület e princípiuma alapján a német nemzet megőrzi méltóságát és élete feletti döntés jogát. Az egyéni felelősség akarása azonban nem csupán nemzetünk létének alapelve, hanem ugyanakkor a nemzetiszocialista állam eredményének kezdeti tényezője is. S az egyéni felelősség eme akarásából minden szakma munkája kicsiben és egészében is ugyanilyen szükségszerű céljának helye és rangja felé tart. A különböző szakmák munkája az állam élő keretét hordozza és támogatja; e mű visszaszerzi a nemzet számára realitását, ugyanez a mű az államot a nemzet valóságaként az emberi létezés valamennyi fontos erejének hatáskörébe helyezi.
Nem becsvágy, nem dicsőségre törekvés, nem is vak makacsság és hatalomra törés, hanem kizárólag a feltétlen egyéni felelősség tiszta akarása nemzetünk sorsának hordozásában és uralásában bírta rá Vezérünket a „Népszövetség” elhagyására. Nem vonta ez maga után a nemzetek közösségétől való elfordulást, épp ellenkezőleg, e lépéssel nemzetünk alávetette magát az emberi lét természetes törvényének, mely minden nemzet számára kötelező érvényű, amennyiben nemzet kíván maradni.
Éppen az ennek megfelelő engedelmesség vezet egymás komolyan vételéhez és az egyéni felelősség követelése nem mást fejez ki, mint pozitív hozzáállást egy közösséghez. Egy valódi közösség akarása épp olyan távoli a kötelesség nélküli világtestvériségtől, mint a vak zsarnokságtól. Ez az akarás eme szélsőségen túl cselekszik, létrehozza a nemzetek és államok nyílt és férfias egymásra utaltságát és egymáshoz kötöttségét.
Mi történik egy ilyen akarás meglétekor? Visszazuhanás a barbárságba? Nem! Az üres tárgyalások és rejtett ügyletek elfogadásának visszautasítása az egyénileg felelős tett egyszerű és hatalmas követelésével. A törvénytelenség kirobbanása? Nem! Minden nemzet támadhatatlan önállóságának világos megvallása. Egy szellemi nép alkotásainak megtagadása és egy történelmi hagyomány szétzúzása? Nem! A megtisztult és gyökereihez visszanövő ifjúság ébredése. Az állam akarása e nemzetet önmagával szemben megkeményíti és minden valódi mű iránt tiszteletteljessé teszi.
Mi is történik valójában? A nemzet visszanyeri léte akarásának igazságát, mivel az igazság a kinyilatkoztatás, mely a nemzetet tetteiben és tudásában biztossá, tisztává és erőssé teszi. Az ilyen igazságból fakad a valódi tudás-akarás, ez pedig magában foglalja a tudás igényét. S végül ebből mérhetjük ki a határokat, melyeken belül a valódi kérdéseknek és vizsgálódásoknak meg kell alapozódniuk és be kell igazolódniuk. Ebből a forrásból jön létre számunkra a tudomány. Az egyénileg felelős nemzeti lét szükségszerűségétől elválaszthatatlan. A tudomány ezért az e szükségszerűség mérsékelte nevelési szenvedély, tudni akarni, hogy tudást szerezzünk. Tudni számunkra azt jelenti, hogy hatalommal bírunk a dolgok felett az értelemben és készen állunk cselekedni.
Elválasztottuk magunkat a gyökértelen és erőtlen gondolkozás istenítésétől. Látjuk az ezt kiszolgáló filozófia végét. Biztosak vagyunk benne, hogy visszatér a létező lényegére irányuló megalkuvás nélküli, egyszerű rákérdezés tiszta keménysége és a tettnek megfelelő biztonsága. Az őseredeti bátorság a létezővel való szembenézésben – hogy növekedjünk vagy elpusztuljunk – egy nemzeti tudomány kérdezésének legbensőbb indítéka. A bátorság ugyanis előre csábít, a bátorság elszakít attól, ami mostanáig volt, a bátorság megkockáztatja az ismeretlent és a kiszámíthatatlant. Számunkra a kérdezés nem újítók kötetlen játéka. A kérdezés nem is a kétséghez makacsul, bármi áron ragaszkodás. A kérdezés számunkra: kitenni magunkat a dolgok és törvényeik fennköltségének, a kérdezés számunkra: nem zárni el magunkat a megszelídítetlen borzalmától és a sötétség zűrzavarától. E kérdezés kedvéért kérdezünk, s nem szolgáljuk a megfáradtakat és kényelmes válaszok utáni komótos kutatásaikat. Tudjuk, hogy a kérdezés bátorsága, a lét mélységének átélése és a lét mélységének elviselése már önmagában magasabb válasz, mint a mesterséges eszmerendszerek bármelyik túlságosan is olcsó közlése.
S így mi, akiket nemzetünk tudás-akarásának megőrzésével bíztak meg a jövőre nézve, valljuk: a nemzetiszocialista forradalom nem csupán a meglévő hatalom átvétele az államban egy másik párt által, mely taglétszámában oly jelentősen megnövekedett, hogy ezt megtehette. Ez a forradalom a német lét teljes átalakulását idézi elő. Mostantól minden egyes dolog döntést, minden tett felelősséget követel. Biztosak vagyunk benne: ha az egyéni felelősség akarása a nemzetek együttlétezését vezérlő törvénnyé válik, akkor minden egyes nemzet az összes többi nemzet tanára lehet és tanárának kell lennie a nagy tettek gazdagságának és erejének, az emberi lét műveinek terén.
A választás, melyet a német népnek most meg kell hoznia, egyszerűen önmagában álló eseményként, a végeredménytől teljesen függetlenül, a nemzetiszocialista államban megtestesült új német valóság legerősebb kifejezése. A nemzeti-egyéni felelősség iránti akarásunk azt kívánja, hogy minden nemzet találja és őrizze meg rendeltetésének nagyságát és igazságát. Ez az akarás a nemzetek közötti béke legerősebb biztosítéka, mivel önmagát a férfias tisztelet és feltétlen becsület alapvető törvényéhez köti. A Vezér az egész népben felélesztette ezt az akarást és egyetlen elhatározásba forrasztotta. Senki sem maradhat távol a választásoktól a napon, amikor ez az akarás megnyilváníttatik. Heil Hitler!
(Bekenntnis der Professoren an den deutschen Universitäten und Hochschulen zu Adolf Hitler und dem nationalsozialistischen Staat, Überreicht vom Nat.-soz. Lehrerbund Deutschland, Gau Sachsen, é. n. [1933], 13-14. old.)
