Kirchhorst, 1939. április 8.
Újra a könyvtárban. A magasan lévő kézikönyveket is elrendeztem. A kertben olyan helyen ástam, ahol a föld világos-vörösesbarna volt, és a réz színének árnyalatában ragyogott.
A szűcsbogarak számomra a tavasz hírnökei, ezúttal későn jelentek meg, majd vizsgálatot tartottak a papírjaim közt. Ezek a kis fickók nagyjából akkorák, mint egy rizsszem, kecsesen kiszélesedő csápocskáik vannak, és a hátpáncéljukon két krétafehér foltot viselnek. Esetenként még további fehér fröccsenések is megfestik sötét szoknyácskáikat. Az ablak réseiben és a padlódeszka barázdáiban szeretnek lakozni, a szobahőmérséklet pedig már korán, melegágyként csalja elő őket. Mindig örömteli a viszontlátás, amikor a kis lény a lámpa fénykörébe repül, aztán átmászik a kézirat lapján, mintha csak szántóföld lenne. Észrevettem, hogy ha ilyenkor ezután a szobára pillantok, az élettel telibbnek és nagyobbnak tűnik.
