Kirchhorst, 1939. április 7.
Munka közben megfigyeltem, hogy talán túl kínosan ügyelek a hangsúlytalan E helyére. Nem mindegy azonban, hogy azt mondjuk „erfreuen” vagy „erfreun”. Viszont az olvasó, ahogy észrevettem, a végződések hangsúlytalan E-jét vagy elképzelése szerint olvassa vagy egyenesen elsikkasztja. Az olvasó minden jó prózával sajátjaként bánik. Számomra úgy tűnik, különösen ott ajánlatos az óvatosság, ahol e magánhangzók beillesztése szokatlan, vagy egyenesen verssel határos jelleget kölcsönöz a szövegnek. Ugyanez vonatkozik a szavak áthelyezésére egy mondaton belül a hangsúlyelosztás alapján – a prózával szemben a versnek ebben is nagyobb a szabadsága. Amit a prózában a ritmussal el lehet érni, nem szabad, hogy nyomot hagyjon, az erőfeszítés pedig annál inkább kifizetődő, minél kevésbé észlelhető. Megfelel annak az általános szabálynak, amely elsimítja a rendezőelvet, munkánk utolsó, látható jellemzőjét.
Továbbá úgy vélem, hogy az „amaz”1 szócska túl gyakori használatát is kerülnöm kell. „Szemei ama fényben ragyogtak, melyet a belladonna használata váltott ki.” E névmás sajátos hatása abban áll, hogy az olvasó egyetértését vagy a tárgyban való jártasságát igényli, ami egy szokatlan megállapításnak vagy egy ritka tényállásnak nagy hatást kölcsönözhet. Ahogy minden hízelgésre, erre is a visszafogottság alapelvét érvényesítsük.
Délelőtt a kis templomban, melynek temetője a kertemmel határos. Nagyon szép épület. Nagypénteki szentbeszéd Krisztusról és a két latorról. A szakrális tónus vékony, lehámló fóliaként vonta be a prédikációt. A protestánsoknál ez még inkább hallható, mint délen, ahol „nem kizárólag a hitre” vagyunk rászorulva. Norvégiában az volt a benyomásom az előadásokról, mintha képzeletbeli köteleken húztak volna fel a magasba.
Délután látogatás az új szomszédnál: kávé és sütemény, az udvar és a ház körbejárása. Ezután Perpetuával és Lousie-zal a könyvtár rendbetétele. Sajnos a költözés nem tett jót a könyveknek, hiszen csupán a jó öreg pergamenkötésűek maradnak meg évszázadokon át.
1 „Az a bizonyos”. (Az eredeti szövegben: „jenes”.) 
