Tadamori, miközben a Bizen no Kami hivatalát viselte, a visszavonult Toba császár kérésére felépíttette a Toku-cso-juin és a Sza-ju-szan-ken-do avagy a 33 ken hosszúságú csarnok elnevezésű templomokat, amikben ezeregy Buddha lakozott. Tenso év harmadik hónapjának tizenharmadik napján ülték itt meg az első ünnepet. Jutalmul Tamba elöljáróságával tisztelték meg; e terület ekkor történetesen éppen rendelkezésre állt. A császár ráadásul nagylelkűen azt is megengedte neki, hogy belépjen az udvarhoz. Tadamori ezt először harminchat éves korában tette meg. Ám a magasabb rangú udvaroncok tomboltak a féltékenységtől, s tervet szőttek meggyilkolására a Go-Szecsi (Toyo-no-akari-no-szecsi) fesztivál estéjén, ugyanezen év tizenegyedik hónapjának huszonharmadik napján. Tadamori, aki nem civil tisztségviselő volt, harcosok sorából származott, s tudomást szerezvén a merényletről, szívét nyugtalanság kezdte gyötörni, hogy ilyen váratlan szégyen származott rá és házára, ám végül, mivel minden körülmények között kötelessége volt császári urát szolgálni, megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mielőtt megjelent az udvarnál, hosszú tőrt vett magához, amit hosszú udvari öltözéke alatt övezett fel, majd egy alig megvilágított helyen félrefordult, lassan előhúzta a pengét, s áthúzta feje felett, hogy az jeges ragyogással messzire csillant. Mindenki tágra nyílt szemmel fordult feléje. Ezen felül Tadamori egyik szolgálója, születését tekintve ugyanazon család tagja, név szerint Szajoe-no-jo Ieszada, Taira no Mokunoszuke Szadamicu unokája és Sinno Szaburodaiju Iefusza fia fényes zölddel átfűzött vértet viselt világoszöld kariginuja alatt, kezében pedig egy tacsit tartott, hozzá íjhúr tasakot erősítve, s így várakozott a konivában, a Szejrjodennél lévő kis udvaron.
A Kurando-no-to, a feljegyzések hivatalának vezetője, s néhány alárendeltje különösnek tartotta, hogy valaki ilyen oda nem illő öltözetet visel az udvar lépcsőinek mellvédjénél, a könyvtár harangkötele mellett, s azon tűnődtek, esetleg nem egy felforgató személyről van-e szó. A hatodik rangú tisztségviselők egyike végül meg is parancsolta neki, hogy azonnal távozzék. Ám Ieszada így felelt:
– Úgy hallottam, ma éjjel megkísérlik megölni uramat, a Bizen-no-kamit, ezért jöttem így ide!
Ezzel egy tapodtat sem mozdult, és semmi jelét nem adta, hogy távozni készülne. A hivatalnokok látták, hogy nincs mit tenniük, s végül az orgyilkosok nem próbálkoztak meg tervük végrehajtásával.
Ám amikor Tadamori a Mikádó fenséges jelenlétében, birodalmi kívánságára táncolt, a többiek kigúnyolták őt, megváltoztatván a dal szövegét, azt énekelték, Isze heidzsi va szugame nari („Isze boroskancsója ecetes edénnyé változott”). Így foglalták bele elöljáróságát és rangját, az Isze-heisi címet egy szójátékkal. S mivel Tadamori egyik szemére kancsal (szugame) volt, ezt is kifigurázták. Tadamori nem tehetett semmit, egyszerűen csak még a vége előtt eltávozott a mulatságról, a Sisinden mögé ment, olyan helyre, ahonnan mindenki láthatta, s ott az oldalán viselt kardot Tonomo-no-cukasza kezébe helyezte. Ieszada, aki az urára várt, rögtön megkérdezte tőle, mi történt, de a nagyúr, noha igencsak szerette volna elmondani neki, látván szolgálója arckifejezését, mely azt sugallta, hogy akár erőszakot is elkövetne a Palotában, ha megtudná az igazságot, csupán annyit felelt, hogy semmi rendkívüli nem esett meg.
A Go-szecsi fesztiválon csupán olyan kellemes dolgokat, mint például fehér papír, Suzenji papír, becsomagolt íróecsetek vagy szárukon tomoet viselő ecsetek volt szokás említeni a táncokhoz kapcsolódó dalokban. Ám volt egy bizonyos Tazai Kon-no-szotszu, Szuenaka no Kjo, akinek oly sötét arcbőre volt, hogy korának emberei kuro-szotszunak, vagyis „sötét szotszunak” nevezték őt. Mialatt a Kurando-no-to hivatalát viselte, mikor ő táncolt a fenséges színe előtt, megváltoztatták az ének szövegét, mely ekkor így hangzott:
„Ó, micsoda fekete, fekete arc! Valaki biztosan fekete lakkba mártotta”!
Kwanzan-no-In korábbi főminisztere, Tadamasza herceg, aki alig tíz éves korában elárvult, édesapja, Tadamunde no Kjo csunagon halálát követően, Kaszei-no-Kjo to-csunagon veje lett Naka mikádó-tennó idején, mikor a harima no kami hivatalát viselte. Kivételesen pompázatos nászt ültek, így az az évi Go-szecsin a következő sorokkal gúnyolták őt is: „Harima rizse, téli zsurlója és muku levelei kifényesítik az emberek remek öltözékét”.
Így hát régen is történtek már ilyen események, ám semmi következményük nem volt, most pedig az emberek arról beszéltek, kétséges, hogy tenni kellene-e egyáltalán bármit is.
Ahogyan Tadamori számított is rá, a fesztivál eredményeként valamennyi udvaronc és tisztségviselő együttesen lépett fel ellene, mivel kardot viselni udvari rendezvényeken és fegyveres kísérővel megjelenni a császári palota területén olyan dolgok voltak, melyeket a rangoknak megfelelően szigorúan szabályoztak. Birodalmi rendelkezés és ősi hagyomány volt ez. Azonban Aszon Tadamori közönséges öltözéket viselő katonát állomásoztatott a Palota kis udvarában, akiről azt állította, hogy a család szolgálója, a Go-szecsin pedig karddal az oldalán jelent meg. Mind a két tett felforgató lépés volt, amilyenekre korábban igen ritkán esett példa. Egyik bűnt tehát a másikra halmozta, úgyhogy nehezen menekülhetett a vád alól. Az udvar összes nemese beadványt intézett annak érdekében, hogy nevét töröljék az udvaroncok listájáról, ezzel együtt pedig fosszák meg rangjától és hivatalától is. Őfelsége, a Mikádó nagyon meglepődött, s a színe elé kérette Tadamorit, hogy betekintést nyerjen az ügybe. Válaszában Tadamori leszögezte, hogy mit sem tudott szolgálója jelenlétéről a Palotában, ám ha alárendeltjei hírül vették, hogy nemrégiben összeesküvést szőttek ellene, annak érdekében, hogy segítségére legyenek egy ilyen becstelenséggel szemben, titokban idejöttek, anélkül, hogy őt értesítették volna róla, akkor neki nem állt hatalmában ennek megakadályozása.
– De ha igazolódik a másik vád – folytatta –, akkor ezennel testemet kiszolgáltatom annak a kardnak, amit Tonomocukaszának adtam át. Ha ugyanis ide hozzák, ki fog derülni, valódi fegyver volt-e vagy sem!
Szavai nem maradtak hatástalanok, így sietve meg is hozták a kardot, s közszemlére tették. Külsejét tekintve fekete lakkhüvelyben lévő tőrnek látszott, ám belül csupán ezüsttel bevont fapengéje volt. Noha a becstelenség elkerülése érdekében látni engedte azt, amit kardnak véltek, fa pengével történő helyettesítése, mint elővigyázatosság a későbbi vádaskodások elkerülése érdekében, roppant mód dicséretes volt. Egy efféle terv nagyon is helyeselhető a harcosok gondolkozásában. Az pedig, hogy szolgálója a Palotán belül állt készenlétben, remek példája volt a szolgálattevők bushijának. Nem találták hát Tadamorit vétkesnek, épp ellenkezőleg, nagyon csodálták eljárását, s ki is hirdették ártatlanságát.
(Heike monogatari, második fejezet)
