Greffernnél, 1939. november 15.
A franciák anélkül mutatkoznak, hogy lőnének ránk, s mi sem tüzelünk. Az élet folyik tovább ezen a tájon, még ha akadályozva is, de teljesen sosem megszakítva. Így a parasztok a védműveink és árkaink között szántanak, s betakarítják a cukorrépát. Járnak az autók is a bunkerem mellett elhaladó, Rastatt felé vezető úton – meglehet, üzletembereket vagy párocskákat szállítanak. A köröknek ez az egymásmellettisége és összevisszasága álombéli látásmódra emlékeztet, s világunkra, melynek veszélyes vonásai egyre csak erősödnek, mégis nagyon jellemző. A terek és hangulataik úgy fedik át egymást, mint a mozgóképeken.
Este vendégül láttak a „Villa Goldfasanban”, ahol Spinelli és a csapata húzta meg magát. Leves, sült, zöldség, sőt puding, valamint sör és bor is volt. Így hát jól bevacsoráztunk a kis fakunyhóban, aminek csupasz falai mentén egyedülálló címertani díszítésként acélsisakok sorakoztak egy párkányon. Spinelli azok közé az emberek közé tartozik, akik rögtön átlátják az új környezet valamennyi erőforrását.
