Karlsruhe, 1939. december 2.
Ahogy kiléptem a térre, fenséges hajnalpír fogadott. Arany fellegek a zöld háttér előtt. A nyugati égbolt hideg, halványzöld. A hatalmas épületek még csendesek és üresek. Ebben a fényben magasabbak, tisztábbak, és feltűnik kísérteties tervük – a minőség, amely azt sugallja, hogy nem kizárólag emberek számára épültek.
Esténként elsötétítés. Az üzletek kirakatát aprócska fényforrások világítják meg, s a tárgyak maguk is foszforeszkálónak mutatkoznak bennük. A látvány kincsek érzését nyújtja – ami talán annak köszönhető, hogy úgy véljük, nem is annyira magukat az árukat, hanem az áruk ideáját észleljük.
Elkezdtem olvasni Hebbel leveleit. Olyan mű ez, ami a naplója mellett már korábban is gyakran erőt és kitartást adott az élethez. Mindig is jó tudni, hogy valaki már tartózkodott ezen a gályán korábban, és méltó módon viselte magát ott.
