Kirchhorst, 1939. július 28.
Késő délután befejeztem a Márványszirteken kéziratát a remetelakomban. Úgy tűnik, nagyjából olyanra sikerült, amilyenre terveztem – eltekintve azoktól helyektől, ahol a szellem túlságosan megfeszül, oly módon, hogy a nyelv nyomás alá kerül és kristályossá válik. Ott jégtáblákat magával sodró áradatra hasonlít. Én arra törekszem, hogy a próza rezgés és forgás nélküli, nagyobb szilárdságú legyen. A mondatoknak, mint vívónak az arénában, a tudatba kell azt húzniuk. Ugyanakkor nem függhet az akarattól sem. Ám úgy hiszem, ebben a fantáziadarabban eltaláltam az oldalakat is. Összevethetőek mindennel, ami nyelvünkben valaha is sikeresnek bizonyult.
