Celle, 1939. szeptember 2.
Gyönyörű az út a franciakerten keresztül, amikor a szolgálatba tartok, Karolina Matild királynő1 emlékműve s a méhészet és selyemhernyó-tenyészet mentén. A zöld pázsit az ősz első lehűlésében; időnként szarkák siklanak el felette. Azután tavacskák, víztükrük számtalan helyen megremeg a halak uszonycsapásaitól, hattyúkkal és sokféle kacsával a part szegleteiben.
Ebben a szakaszban, amikor a voltaképpeni növekedés már végbement, a növények úgyszólván eszméletre térnek, s csupán a beérés válik a kötelességükké. Ez azután a körvonalban bontakozik ki – az életforma csendes pompájában, biztonságában és gyakran fémes jellegében. A gyümölcsben immár a plasztika uralkodik, ahogy egykor a virágban a szín és az illat, s ez a körülmény végül is az egész növényalakban uralomra jut. Nagyon szép például az is, ahogy a levél, elsősorban a platánok és a gesztenyefák esetében, a száránál duzzadni kezd, mielőtt lehullana az ágról.
1 1751-1775, Dánia királynője, akit házasságtörés vádjával először Kronenborg várába börtönöztek, majd Celle városát jelölték ki állandó lakhelyéül, ahol hamarosan meg is halt bánatában. Emlékszobrát a celle-i várkertben állították fel.
