Blankenburg, 1939. szeptember 21.
Azt álmodtam, hogy halálra ítéltek. A teljességgel reménytelen helyzet az efféle álmokban messze felülmúlja az élet valóságát – az ősforma, amely alapjukat alkotja, az üdvösségét elveszített emberé. A kivégzésálmok úgyszintén jelentőségteljesek. Az élet olyan próbatétellé változik, amit képtelenek vagyunk teljesíteni. Mily boldognak érezzük magunkat, amikor felébredünk! Az örökkévaló fény előcsillanása rejlik ebben.
