Blankenburg, 1939. szeptember 25.
Egy ismeretlen olvasónő látogatása. Beszélgetések olyan emberekkel, akik már régóta foglalkoznak a munkáimmal. Úgyszólván olyan szobákban mozognak, amiket én tapétáztam ki és láttam el képekkel. Nagyon okos megjegyzések a társalgásban – például a felelősségről, amely minden lépésünket azon nyomban hálóval fogja körül, ám erejét elveszi a désinvolture.1 Máskülönben szalmaszálakban is felbuknánk.
Szóba került az élet asztala is, ahol legtöbbünknek a fogások csupán kis mennyiségben ehetőek vagy éppen csak láthatóak. Ilyen lehet az a mély kelyhű lóhere-változat, melynek nektárja csak egy bizonyos méhfajta számára érhető el.
Nagy általánosságban úgy tűnik nekem, hogy értelmi képességek terén a nők győznek, s még inkább az, hogy a férfiúi intelligencia helyzetéhez fűződő viszonyuk eltolódik. Ez a jelenség a munka jellemzői közé tartozik, s ugyan általában véve aggasztó, egyedi esetekben mégis kellemes. Alapvető leépítés megy ebben végbe, amely mozgalomként nyeli el az atomokat.
1 Könnyedség, nemtörődömség.
