Halberstadt, 1939. október 5.
Egy váratlan parancs Halberstadtba rendelt. Mikor későn és kimerülten, ráadásul esetleg elázva érkezünk meg egy ismeretlen helyre, akkor elveszítjük azt a képességünket, hogy a dolgokat színesben lássuk. Szürkének tűnnek fel előttünk, sőt reménytelennek. Ilyen esetekben jobban teszi az ember, ha azonnal lefekszik aludni.
Ébredéskor ellenben nem csupán a színek, hanem a formák is új erőtől eltelve jelennek meg számunkra. Emlékszem, egyik reggel a függöny mintázatába szőtt négyszögben addig ismeretlen, erkölcsi értelemre lettem figyelmes. A dolgok ilyenkor tartalomtól duzzadnak, s ahogy a tekintet rájuk irányul, megszólalnak.
Azonban éjfél után kettőkor, röviddel azelőtt, hogy kipihentük volna magunkat, kellemetlen az ébredés. Ez az időköz különösen üres; éppen olyan, mint az inga lengésének holtpontja. Napóleon ezért dicsérte a hajnali kettes bátorságot. Ez az óra rettegett volt Téba környékének kolostoraiban és remetelakjaiban is, mert kivételesen erősen fenyegetett a búskomorság bizonyos formáival. Joggal tekintik ezt a fajta szomorúságot bűnnek, mivel gonosz erők számára nyit utat. Mindig ebben rejlik a melankólia beteges mivolta; éppen úgy alakítja ki a maga helyét, mint Siegfried hársfalevele.1 A felsőbb erő pozíciójában csaknem sebezhetetlenek vagyunk, maguk a lövedékek is úgyszólván csak csatornákon keresztül találnak utat hozzánk. Ezért tapogatták Izlandon az anyák a harcosok testét, mielőtt megérezték és meglelték, hol van azon a megbűvöletlen rész.
1 A Nibelung mondakörben Siegfried megfürdik a megölt sárkány vérében, hogy sebezhetetlenné váljon, ám eközben egy hársfalevél a hátára hullik, s azon a helyen sebezhető marad.
