Kirchhorst, 1939. július 3.
A kert kezd egész jól teremni. Második megművelésére is lesznek már ágyások.
Álmomban kihalt vidék felett szálló harci repülőszázadot láttam. Egy elhárítóüteg harmadik lövésére az egyik gép lángolva a földbe csapódott. Kaján megelégedéssel nyugtáztam, hogy a színjáték egy teljesen gépiesített világon játszódott. A benyomás jelentősebb és élesebb volt, mint a világháborúban, mert az esemény racionalitása erősebbé vált. Nem mellékesen a repülőgépek elektromosan töltött részecskékként haladtak egy úgyszintén feszültség alatt álló világ felett. A találat halálos érintkezést okozott.
Azután széles mezőkön aratógépek haladtak; emberi vezérlés sehol sem látszott, csupán egy hatalmas boronát húztak emberi erővel a tarlón át. Okkerszín szolgákat fogtak be elé, akiket egy óriási felügyelő irányított. Addig ütötte őket, amíg ordítva el nem estek, majd újra a verésükbe fogott, míg el nem halt az ordításuk. Az erő ostoba alkalmazásának és az ostoba szenvedésnek az ellentéte nyilvánult meg ebben, ami kétségbeesésbe taszított.
Napközben, amikor a kertben voltam, az álom visszatért hozzám. Most már figyelmeztetésnek tekintem; tudatosodott a felelősség, ami ilyen megértést hoz magával.
