"Az ortodox templomokba özönlik a jámbor tömeg, imádkozva és segítséget kérve, nem a maguk számára, hanem az országnak. Üldözés és szentségtelen gúnyolódás nem ijeszti meg őket. Gyakran megesett, hogy a bolsevikok megtámadtak egy templomot, vadul lövöldöztek, meg akarták ijeszteni és szétkergetni az imádkozókat. De hiába! Nem rémültek meg, s a tömeg hátra se fordult a lövöldözésre. Ilyenkor megértette az ember, hogy Oroszországot egy titokzatos elszántság szállotta meg, alávetni magát a mártírhalálnak, hogy megmentse a jövő nemzedéket.
1918-ban, a húsvéti istentisztelet alatt, Moszkvában a bolsevikok berontottak a templomba, ahol minden oroszok pátriárkája szolgáltatta a misét. A gyülekezet egyetlen tagja sem mozdult; az egyik kommunista rálőtt a pátriárkára, s megsebesítette a karját. A pátriárka nem törődött a fájdalommal, folytatta az imádságot, míg el nem jött az ideje, hogy meg kellett fordulnia, s a gyülekezet belekezdett a vidám énekbe: "Krisztus feltámadt"! Lehetetlen leírni a lelkesedést és rajongást, ami erőt vett a tömegen. A bolsevikok megértették a helyzetet, és azonnal elhagyták a templomot".
Ferdynand Antoni Ossendowski: A sötét kelet árnyéka (Franklin-társulat kiadása, Budapest, é.n., fordította: Balassa József.)
